A csúcs előtt botlott meg Halep: Ostapenko nyerte a Roland Garrost

A torna meglepetésjátékosa, a világranglista 47-ik Jelena Ostapenko nyerte a nyílt francia teniszbajnokságot. A 20 éves lett lány Simona Halepet verte meg három szettben (4-6, 4-6, 3-6) a szombati döntőben. A román teniszező egy mérkőzésre volt a világelsőségtől.

Jelena Ostapenko rengeteg szép megoldása mellett sok rontott ütést is bemutatott, míg a második Roland Garros-fináléjában is vesztes Simona Halepnél ezúttal kevésnek bizonyultak a stabil alapütések. A fordulatos találkozó egy perc híján két órán át tartott.

Ostapenko pályafutása első Grand Slam-trófeáját, sőt első felnőtt tornagyőzelmét szerezte meg, és ő a sportág történetének első lett GS-bajnoka. Egyben ő az első 1933 óta, aki nem kiemeltként elhódította a Suzanne Lenglen Kupát. Simona Halep pedig soha nem állt még ilyen közel a világelsőséghez: ha nyer, a WTA-ranglista élére kerül, így most meg kell elégednie a második hellyel, és az 1,3 millió eurós pénzdíjjal. 

Az előjelek a 2014 után a Roland Garroson másodszor döntős Halep mellett szóltak. A 20. születésnapját győztes elődöntővel ünneplő Ostapenko ugyanakkor a verseny meglepetésembere volt: Ana Ivanovic 2007-es részvétele óta a legfiatalabb női döntős, továbbá 1983 óta az első nem kiemelt finalista.

A rigai játékos még egyetlen tornát sem nyert a felnőttmezőnyben, és Gustavo Kuerten váratlan diadala óta ő lehetett az első, aki rögtön egy Roland Garros-győzelemmel kezdi meg karrierjét. A brazil 1997. június 8-án nyert először Párizsban - éppen ezen a napon született Ostapenko, akinek a tenyerese gyorsabb, mint a férfi világelső Andy Murrayé.

A szombati finálé két gyors brékkel indult, a tenisztörténelem első lett Grand Slam-döntőse a szokásos megalkuvás nélküli teniszét hozta, minden labdát megtámadott, és látványos nyerő ütések mellett sokszor rontott is. A harmadik helyen kiemelt Halepről ugyanakkor falként jöttek vissza a labdák, ő stabilitásával és elképesztő lábmunkájával próbálta ellensúlyozni riválisa agresszív harcmodorát.

A labdamenetek ennél fogva a világranglistán 47. Ostapenko nyerőjével vagy rontásával értek véget, a túloldalon a konstancai teniszező nyolc gém után még csak egyet-egyet mutatott be ezekből. Halep 38 perc elteltével játszmalabdához jutott, Ostapenko pedig bemutatta 23. rontott ütését - a román ekkor csupán kettőnél tartott.

A második felvonásban a továbbra is türelmesen játszó Halepnek labdája volt a 4:0-hoz, de ellenfele sorozatban négy gémet nyerve fordított, és 44 perc elteltével 5:4-re vezetett. Ezután újabb hihetetlen tenyeresekkel, könnyedén hozta a szerváját, így jöhetett a döntő szett.

Ebben Halep került brékelőnybe (3:1), miközben Ostapenko elemi erejű ütései hol vonalon belül, hol kívül landoltak. A folytatásban azonban a lett ismét felzárkózott, és egy hálóról lecsorgó labdával már nála volt az előny (4:3), majd egy koncentráltabb adogatójátékkal a diadal küszöbére ért (5:3).

Tapasztalatlansága ellenére nem remegett meg a keze, így 1 óra 59 perc elteltével ő ünnepelhetett. A meccs képéről sokat elárul, hogy Ostapenko 54 nyerő és ugyanennyi rontott ütéssel zárt, míg Halepnél csupán 8 és 10 ez a két számadat. A lett lány pályafutása első tornagyőzelmével rögtön Grand Slam-bajnok lett, s egyben ő az első 1933 óta, aki nem kiemeltként hódította el a Suzanne Lenglen Kupát.

Kapcsolódók

Kimaradt?