Roland Garros: Pliskova minden pénzét feltenné Halepre

Karolina Plsikova szerint az elődöntőben ellene diadalmaskodó Simona Halep a Roland Garros szombati döntőjének nagy esélyese.

A cseh teniszező pechesnek tartja magát, hogy éppen Haleppel került össze az elődöntőben. „Azt hiszem, a lányok 99 százalékát megvertem volna a mai játékommal, pechem volt, hogy Simonával kellett játszanom” – kezdte meccs utáni értékelőjét a csütörtökön 6:4, 3:6, 6:3 arányú vereséget szenvedett Pliskova.

​„Arra számítottam, hogy nem lesz semmi esélyem ellene, salakon ő az egyik legjobb játékos, ráadásul imádja ezt a tornát. A döntő szettben Simona nem igazán hibázott, úgy vélem, a legjobbját nyújtotta ezen a tornán. Nem kétséges, hogy Ostapenko nagyon jól játszik és rendkívül veszélyes versenyző, de minden pénzemet feltenném Simona végső sikerére” – tette hozzá a WTA-világranglistán harmadik cseh teniszező. 

Simona Halep és a lett Jelena Ostapenko döntője romániai idő szerint szombat délután 16 órakor kezdődik Párizsban. Győzelem esetén Halep hétfőtől átveszi a vezetést a világranglistán. Ha Ostapenko nyer, a német Angelique Kerber marad a világelső.

Kapcsolódók

Kimaradt?