Több mint 1300 résztvevő vesz részt a Békéscsaba - Arad - Békéscsaba Szupermaratonon

Vasárnap, a Békéscsaba - Arad - Békéscsaba Szupermaraton második napján az aradi Forradalom térről startoltak el a 21. kiadásához érkezett verseny résztvevői. A vasárnapi start romániai időszámítás szerint 10 órakor volt Aradon. A kerékpáros és görkorcsolyás versenyzőket 15, míg a futókat 18 óra után várják a célba.

A verseny első napján, szombaton Békéscsabáról indult több mint 1 300 sportoló, közülük 190 futó, 1 150 kerékpáros és 10 görkorcsolyás. Kétszázan kísérték őket, köztük önkéntesek és hivatalos személyek is.A két város által a határokon átívelő együttműködés jegyében szervezett rendezvényen hivatásos és amatőr sportolók egyaránt részt vehetnek. A verseny két napján összesen 200 kilométeres távot kell megtenni futva, kerékpározva vagy görkorcsolyázva, első nap Békéscsabáról Aradra, második nap vissza Békéscsabára.

Az első nap kerékpáros győztese Gabriela Toader (Románia, 2 óra 55 perc és 52 másodperccel), valamint Mădălin Gaiţă (Románia, 2 óra 34 perc 48 másodperccel) volt. Egyéni futásban Szilágyi Szvetlana (Magyarország, 9 óra 51 perc 35 másodperc), és Balogh Róbert (Magyarország, 9 óra 50 perc 59 másodperc) nyert szombaton.

A verseny győztesei jelentős értékű jutalomban részesülnek. A rendezvényt Aradon és Békéscsabán is szórakoztató programok zárják.

Kapcsolódók

Kimaradt?