Most a Juventus adta fel a leckét Messiéknek

Akárcsak egy körrel korábban, az FC Barcelona a negyeddöntőben is komoly hátrányba került az első mérkőzés után. A Juventus meggyőző teljesítményt nyújtva 3–0-ra nyert hazai pályán az UEFA Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

A nap másik mérkőzését elhalasztották, miután a Borussia Dortmund játékosait szállító busz közelében bomba robbant. A hírek szerint Marc Bartra, a német klub katalóniai származású hátvédje kisebb sérülést szenvedett, őt kórházba szállították – a németországi támadásról itt olvashat bővebben.

A Juventus Stadionban már a focié volt a főszerep, a mérkőzés a Barca párizsi vendégjátékára hasonlított. Luis Enrique csapata Torinóban sem birkózott meg a vendéglátók nyomásával, a Barcelona védelme már a hetedik percben kapitulált. Paulo Dybala a tizenhatoson belül Cuadradótól kapott passzt, és a Juve 21-ese egy gyors fordulás után be is vette Ter Stegen kapuját.


A 20. percben Andrés Iniesta került kiváló helyzetbe Lionel Messi indításából, de a rutinos középpályás próbálkozását Buffon szögletre mentette. A túloldalon pedig Dybala újabb gólt szerzett, ezúttal ellentámadásból: Mandzukic meglódult a bal szélen, majd a középen egyedül érkező argentinhez passzolt, akinek a kapáslövése ismét meglepte Ter Stegent.

Nem érte be kétgólos előnnyel a torinói csapat, Massimiliano Allegri együttese a második félidőben is ment előre. Ennek meg is lett az eredménye, az 55. percben Mascherano hiába tapadt rá Chiellinire egy szögletnél, az olasz válogatott hátvéd befejelte csapata harmadik gólját. Mascherano egyébként az eltiltott Busquets-et helyettesítette a mérkőzésen, nem túl jól, az argentin labdarúgó Dybala második góljánál is hibázott.

A Barcelona legnagyobb második félidei lehetősége Luis Suárez lábában volt, a 68. percben Messi megint jó érzékkel indított, de a védőjéről leforduló uruguayi csatár elhibázta a helyzetet. Pillanatokkal később Suárez tizenegyest reklamált, miután Neymar lövését Chiellini a karjával állította meg. A bíró nem ítélt büntetőt.

A végjátékra a Juventus nagyon visszaállt, ami jó döntésnek bizonyult Allegri részéről, hiszen sikerült megőrizniük a háromgólos előnyt. A visszavágót jövő szerdán (április 19-én) rendezik a Camp Nouban.

UEFA Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első forduló

  • Juventus Torino–FC Barcelona 3–0 (2–0)
  • gól: Dybala (7., 22.), Chiellini (55.)


Juventus: Buffon – Alex Sandro, Bonucci, Chiellini, Dani Alves – Khedira, Pjanic (Barzagli 89.) – Cuadrado (Lemina 73.), Dybala (Rincón 81.), Mandzukic – Higuaín.
Barcelona: Ter Stegen – Mathieu (André Gomes, a szünetben), Umtiti, Piqué, Sergi Roberto – Mascherano, Iniesta, Rakitic – Neymar, Luis Suárez, Messi.

Kapcsolódók

Kimaradt?