banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Duplázott a besztercei extrém-maratonfutó

A besztercei Tiberiu Uşeriu 2016 után idén is megnyerte a 6633 Ultra elnevezésű maratont, amelyet az északi-sarkkörön túl rendeznek.

A 43 éves sportoló az egyetlen, akinek két egymást követő évben sikerül elsőként célba érnie az időjárási körülmények miatt a világ egyik legnehezebbnek tartott maratonján.

A verseny szervezőinek a közösségi oldalon tett bejelentése szerint Tiberiu Uşeriu kanadai idő szerint 1 óra 25 perckor ért célba, mínusz 36 Celsius-fokos hidegben.

A besztercei versenyző ezúttal is rajt-cél győzelmet aratott. Az utolsó kilométereket saját felelősségre tette meg, az orvosok ugyanis azt javasolták, hogy hagyja abba a versenyt, mivel fagyási sérüléseket szenvedett a lábán. Uşeriu azonban nem adta fel, és sérülten is jelentős előnnyel sikerült nyernie a második helyen befutott skóciai Roddy Riddle előtt.

A 6633 Ultra maraton versenyzői március 10-én rajtoltak el, és ezúttal is extrém időjárási körülményekkel olykor mínusz 40 Celsius-fokig csökkenő hőmérséklettel, havazással, erős széllel – kellett megküzdeniük.

A maratonon 24 versenyző indult, 18-an vállalkoztak a teljes, összesen több mint 560 km-es táv megtételére, de közülük csak 9-nek sikerült célba érnie. A világ egyik legnehezebbnek tartott maratonját kilencedik alkalommal szerveztek meg idén.

Kimaradt?