Úszó-olimpikon készíti fel a csíki reménységeket

A Rio de Janeiró-i ötkarikás játékokon elődöntős Trandafir Norbert lett a Csíkszeredai Sportklub úszóedzője. A klub úszószakosztályát nemrég hozták létre, egyelőre három sportoló a tagja.

A csíkszeredai tanács sportbizottságának elnöke, Ábrahám Előd pénteki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, kizárólag teljesítménysportolókkal foglalkoznak. Trandafir Norbert elmondta, néhány napja foglalkozik három, 11, 12, illetve 14 éves kislánnyal, akik jelenleg az országos táblázat 20. helye körül állnak, és reményei szerint egy-két éven belül sikerül majd bejutniuk az országos bajnokság döntőjébe.

Trandafir egyelőre öt sportoló támogatására elegendő pénzösszeget igényelt a helyi tanácstól, és hozzátette, nem mindenki járhat majd ingyenes edzésekre, csupán azok, akik jól teljesítenek. Az országos úszóbajnok terveiről is beszélt a sajtótájékoztatón.

„Egyelőre a márciusban esedékes országos bajnokságra készülök, meglátjuk, hogyan fog ez sikerülni. Ha jól megy az úszás, biztosan részt veszek majd a világbajnokságon is. Nem hagytam abba az úszást, ez egyféle átmeneti időszak” – mondta a marosvásárhelyi sportoló.

Márciusban Trandafir Norbert nem csak úszóként, hanem edzőként is megméretkezik az országos bajnokságon, egyik tanítványa ugyanis részt vesz a versenyen.

A Csíkszeredai Sportklub úszó szakosztálya létrehozásának ötlete tavaly ősszel merült fel, amikor a román úszószövetség elnöke, Camelia Potec munkalátogatást tett Csíkszeredában. A helyszíni szemlét követően Potec biztosította az önkormányzatot, hogy a szövetség részéről minden támogatást megkap a város azért, hogy a Csíki Csobbanóban úszóversenyeket lehessen szervezni.

Kapcsolódók

Kimaradt?