Három magyar érem a kanadai úszó-vb első napján

Hosszú Katinka egy arany- és egy ezüst-, míg Bernek Péter egy bronzérmet nyert az úszók rövidpályás világbajnokságának keddi nyitónapján a kanadai Windsorban.

Az esti döntők nyitányán állt rajtkőre Bernek Péter, aki címvédőként a negyedik legjobb idővel jutott a fináléba. A 24 éves magyar versenyző féltávnál a harmadik helyen állt, tartotta a lépést az élen lévőkkel. A hajrában már biztos volt, hogy Bernek csak a harmadik helyért harcolhat, ezt a pozícióját azonban remekül tartotta, s rögtön a világbajnokság első döntőjében megszerezte a magyar küldöttség első érmét.

„Ez nem volt az igazi, különösen, ha a két évvel ezelőttihez hasonlítom, de amiken átmentem az utóbbi hónapokban, magánéletben és szakmailag, azután talán elfogadható. Ezt az érmet édesapámnak ajánlom, akit nemrég veszítettem el, nélküle most nem lennék itt” – idézte a Magyar Úszó Szövetség Berneket, aki két évvel ezelőtti idejével (3:34.32) győzött volna.

Ezt követően Hosszú Katinka a 200 méter gyors fináléjában az első hossz után jelentős előnyre tett szert, s szinte az utolsó hosszig úgy tűnt, győzelemmel kezd, azonban a szám korábbi nagymedencés olimpia- és világbajnoka, az olasz Federica Pellegrini hatalmas hajrával megelőzte őt. Hosszú végül 1:52.28 perces idővel csapott célba.

„Jól kezdtem, de túlagyaltam az utolsó ötven métert, amikor láttam, hogy jön fel az olasz. Az utolsó két fordulót elrontottam, picit szétszórt volt ez, de nagyon örülök az ezüstéremnek, mert ez nem a legjobb számom” – nyilatkozta az M4 Sport helyszíni riporterének Hosszú.

​Hosszú egyértelműen favoritként, világcsúcstartóként állt rajtkőre 400 méter vegyesen. Négy hossz pillangó után közel két másodperc előnyre tett szert, hát után pedig szinte megduplázta ezt. Az utolsó száz méter előtt közel fél medencére volt a többiektől, így a tőle megszokott hatalmas előnnyel, 4:21.67 perces idővel ért célba. Hosszú ezzel pályafutása hetedik rövidpályás világbajnoki címét szerezte.

„Természetesen nehezebb volt úgy, hogy előtte már úsztam egy döntőt, de nagyon örülök neki, hogy végül ilyen magabiztosan nyertem, és az idő is jó volt” – kommentálta győzelmét.

Kapcsolódók

Kimaradt?