Gyárfás Tamás lemondását sürgetik a magyar úszók

Gyárfás Tamás elnöknek és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljes vezetőségének távozását kérik azok az úszók, akik a múlt héten külön-külön emeltek szót a sportág irányításában szerintük meglévő problémák miatt.

Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, illetve Czakó Csaba és Shane Tusup edzők a hétvégén egyeztettek a kialakult helyzetről, s megbeszélésük eredményeként hétfő reggel tették közre Facebook-oldalaikon a változást sürgető nyilatkozatukat.


​A nyilatkozat szerint az egyeztetésen kiderült, valamennyien helytelenítik, hogy a döntéshozatali folyamatok mögött egy személyben a szövetség elnöke áll, a MÚSZ által a problémák feltárására alakított bizottságokat pedig alkalmatlannak tartják, mert tagjai valamennyien függő viszonyban vannak a jelenlegi rendszerrel.

„Egy emberként kijelentjük, hogy a jelenlegi elnök és az általa működtetett antidemokratikus rendszer semmiképp sem szolgálják a magyar úszósport érdekét. Nincs szükségünk olyan vezetőre és apparátusra, amely nem vesz tudomást az úszók, edzőik és a mindennapi munkájukat segítő szakember gárda igényeiről, szakmai véleményéről, akik jelenléte a versenyzők zavartalan felkészülését hivatott biztosítani” – írták az úszók.

A nyilatkozat szerint az aláírók célja egy korszerű, demokratikus és szakmai alapokon nyugvó rendszer, melyet nem a „félelem” vezérel. A versenyzők azt is hangsúlyozták, hogy fontos számukra a jövő évi hazai világbajnokság sikere, ennek érdekében tartják szükségesnek a mielőbbi változásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?