banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

Liga 1: elgázolták az éllovast

Nem várt eredmény született a román labdarúgó I. osztály 12. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén: a Medgyesi Gázmetán nyerni tudott a listavezető ellen, ráadásul a találkozót a bukaresti Nemzeti Arénában rendezték.

A Steaua vereségét egy megpattant labda okozta, a 26. percben Alex Muntean távoli próbálkozása irányt változtatott Bogdan Mitreán, erre pedig nem számított a piros-kékek kapuját őrző Eduard Stăncioiu.

A hazai csapat pontszerzése az Astra Giurgiutól augusztusban leigazolt Fernando Boldrin lábában volt. A brazil középpályás szabadrúgását az első félidőben kitornázta a megyesi kapus, majd az 54. percben Boldrin büntetőjénél a kapufa segített be Pleșcának. A medgyesiek emberhátrányban védekezték ki az utolsó húsz percet, Valentin Crețu kiállítását nem tudta kihasználni az éllovas.

A Steaua szezonbeli második vereségét könyvelte el, így az FC Viitorul és a CSU Craiova feljöhet három pontra, ehhez viszont nyerni kellene a forduló hétfői játéknapján. A Medgyesi Gázmetán öt győzelem, négy döntetlen és három vereség mellett jelenleg hatodik a bajnokságban.

Liga 1, 12. forduló
Vasárnapi eredmények

  • Steaua–Medgyesi Gázmetán 0–1 (0–1)
  • gól: Muntean (26.)
  • kiállítva: Crețu (71.) – a vendégetől

A Marosvásárhelyi ASA kétgólos döntetlenjéről itt számoltunk be, a Kolozsvári CFR újabb sikeréről pedig itt olvashat.

banner_4BtporpC_300x250-HU.jpg

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?