Liga 1: az elnök nekiment a játékvezetőknek

Nyílt levelet intézett a játékvezetői bizottságnak (CCA) Gino Iorgulescu, a Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elnöke. A vezető szerint már-már kritikus a helyzet, a bírói tévedések rendkívül gyakoriak és sokszor befolyásolják a találkozók végkimenetelét.

​„Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az utóbbi időben semmi nem változott, ami a játékvezetők és asszisztenseik tevékenységét illeti a LPF által rendezett mérkőzéseken. A Liga 1 tabelláját nagyban befolyásolják azon személyek egyre súlyosabb, botrányosabb és gyakoribb hibái, akiknek a pályán a pártatlanságot, sportszerűséget kellene képviselniük. Éppen ezért, ismét megkongatjuk a vészharangot, a helyzet lassan kritikussá válik, ha már nem az… … Tévedni emberi dolog, de meglepő módon azok a FIFA-bírók, akik a nemzetközi meccseket kifogástalanul irányítják, megmagyarázhatatlan hibákat követnek el a román bajnokságban” – írta Iorgulescu.  A LPF-elnök egyáltalán nem elégedett a játékvezetői bizottság munkájával, szerinte az igazán fontos mérkőzésekre nem a megfelelő bírókat delegálják az illetékesek. 

A román labdarúgásban nem telik el forduló „bírózás” nélkül, az edzők, klubvezetők rendszeresen kritizálják a sípmestereket a sajtón, médián keresztül. A legaktuálisabb botrány a Steaua és a CSU Craiova mérkőzése után robbant ki, a bukaresti csapat sikeréhez a játékvezető ajándék-tizenegyessel járult hozzá – írja a digisport.ro

Időközben Ionuț Negoiță, a Dinamo többségi tulajdonosa azzal fenyegetőzik, hogy az igazságtalan bírói ítéletek miatt visszalépteteti csapatát a bajnokságból. Negoiță úgy érzi, a Dinamo az FC Botoșani otthonában idén már ötödik alkalommal került hátrányos helyzetbe a bírók tévedése nyomán.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?