Ezt is megértük: O`Sullivan-Trump sznúkerdöntő Bukarestben

A sznúker hazai szerelmesei néhány hónapja még álmodni sem mertek arról, hogy Bukarest egy rangos torna helyszíne lesz, amelynek végén minden idők legnagyobb játékosa, Ronnie O`Sullivan döntőzik a szintén angol Judd Trumppal. Vasárnap ez megtörténik.

A sznúker térhódítása már évekkel ezelőtt elkezdődött Romániában, az utóbbi időben a sportág legnagyobbjai játszottak bemutató mérkőzéseket Kolozsváron és Bukarestben. Mégis meglepetés volt, amikor februárban a szakszövetség megerősítette: Kolozsvár lesz idéntől egy újonnan bevezetett pontszerző torna, a 350 ezer eurós összdíjazású European Masters házigazdája.

A sportág erdélyi rajongóinak hatalmas csalódást okozhatott, hogy a szervezők júniusban váratlanul bejelentették: a torna helyszínét a kincses városból Bukarestbe költöztetik. Arra hivatkoztak, hogy túl kevés néző volt kíváncsi a Kolozsváron szervezett bemutató mérkőzésekre.

Így október 3-án végül fővárosban startolt a torna, amellyel Bukarest felkerült a sznúker nemzetközi eseménynaptárába. Rangját nagyon megemelte, hogy a világ legjobbjai jelentették be részvételüket a versenyen.

Az pedig már a vasárnapi döntő előtt elmondható: a European Masters a sportág legjelentősebb tornáival vetélkedik majd. Még akkor is, ha a szervezők reményeire rácáfolva üres széksorok tátonganak a mérkőzések helyszínén, a Globus Cirkuszban. Ennyi néző bizonyosan Kolozsváron is kíváncsi lett volna a sportág krémjére, a borsos, 165 lejtől 975 lejig terjedő jegyárak ellenére.

A Rakéta favorit

A vasárnapi döntőn azonban minden bizonnyal telt ház várható, már csak azért is, mert az egyik részvevője az ötszörös világbajnok Ronnie O`Sullivan lesz. A Rakétának nevezett sznúkeres a szintén angol Jud Trumppal mérkőzik meg a győzelemért járó 75 ezer euróért és a pontokért.

O`Sullivan szinte gond nélkül jutott el a fináléig a bukaresti tornán. Az első fordulókban nem játszott csillogóan, inkább csak a rutinjának és az ellenfelei hibáinak köszönhetően lépkedett a negyeddöntőig. Itt az angol Mark Davisszel találkozott, akit látványosan feljavult játékkal, 4-1-re győzött le.

A jelenleg a világranglista tizedik helyén lévő Rakéta a Neil Robertson elleni szombati elődöntőben azonban valósággal brillírozott, szóhoz sem hagyta jutni, 6-0-ra verte meg az ausztrált. A másik elődöntőben Judd Trump magabiztos játékkal a világbajnok és világelső Mark Selbyt búcsúztatta, aki csak árnyéka volt önmagának.

A vasárnapi döntő első félideje 13 órakor, a második 19 órakor kezdődik, az Eurosport közvetíti. A finálé kilenc győzelemig tart.

Kapcsolódók

Kimaradt?