banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

MOL Liga: aranygóllal nyert a Wolves

A hosszabbításban kiharcolt győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a Brassói Corona Wolves. A kék-sárga mezes jégkorongozók három másodperccel a ráadás vége előtt szerezték meg a két pontot jelentő gólt a Fehérvári Titánok ellen.

A keddi mérkőzésen Ian McDonald volt az erdélyi csapat kulcsjátékosa, a nyáron szerződtetett kanadai fejezte be a mindent eldöntő emberelőnyös szituációt, az 59. percben pedig ő jegyezte az egyenlítőgólt is. A magyarországi vendégek az utolsó harmad elején kerültek előnybe Vizi Dániel emberhátrányos találatával.

„Öt az öt ellen jól szerepeltünk, uralni tudtuk a játékot, helyenként fölényesen. Sajnos akkor kaptuk a gólt, amikor emberelőnyben voltunk, nem tudtunk élni a powerplay-jel. Örülök viszont, hogy sikerült megfordítani a meccset és a végén megszereztük a két pontot” – olvasható Martin Lacroix, a brassói csapat vezetőedzőjének értékelése a wolves.ro oldalon.

Hegyi Ádám Zoltán, a fehérváriak másodedzője a kapusteljesítményt dicsérte, a tréner elégedett volt az egy ponttal, de szerinte indokolatlanul sok kiállítást kaptak a játékvezetőktől.

Jégkorong MOL Liga, alapszakasz

Kedden ismét összecsapott a román bajnokságban a Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyószentmiklósi Progym. Újabb egygólos győzelmével a csíki alakulat élre állt a bajnokságban. Végeredmény: Csíkszeredai Sportklub–Gyergyószentmiklósi Progym 4–3 (1–0, 3–2, 0–1), gólszerzők: Bíró T. (14.), Alekszejev (23.), Péter R. (25.), McIntosh (26.), illetve Kiricsenko (32.), Boriszenko (35.), Csergő H. (45.)
Tekintse meg a mérkőzésről készült képgalériánkat!

Kapcsolódók

Kimaradt?