Szőcs Berni könnyei, magyar és román érmek – összefoglaló

Nagyon kevésen múlott, hogy a román asztalitenisz-csapat meglepje Dél-Koreát a riói olimpia hetedik napján. A magyar úszók kitettek magukért, ahogy a súlylökő Márton Anita is. Megvan a román küldöttség második és harmadik érme, míg a kézilabdázók versenyben maradtak a negyeddöntős helyezésért.

Fordulatokban bővelkedő, izgalmas mérkőzéseket hozott a román-koreai párharc az asztaliteniszezők női csapatversenyének első fordulójában. A továbbjutásról döntő ötödik meccset Szőcs Bernadett játszotta Hjovon Szu (Suh Hyowon) ellenében. Berni jelenleg 78. a világranglistán, az ázsiai lány pedig a 18., de csütörtökön közel sem volt ekkora különbség a két sportoló között. Sőt, a roppant tehetséges erdélyi versenyző az elején jóval határozottabban pingpongozott, az első szettet behúzta, a másodikban pedig két játszmalabdát hárított a defenzív stílusú koreai. Hjovon Szu végül öt szett alatt tudta legyőzni a nagyot küzdő Bernadettet, aki megkönnyezte a vereséget.

Szőcs később Facebook-oldalán, angol nyelvű üzenetben köszönte meg a sok-sok bíztatást: „Szeretném megköszönni a szép üzeneteket. Nagyon szomorú vagyok, amiért nem sikerült legyőzni a dél-koreaiakat. Úgy érzem, mindent beleadtunk és nagyon közel voltunk a sikerhez. Sajnos, a riói játékok számunkra véget értek. Hihetetlen tapasztalat volt, soha nem éreztem ilyet, mint amikor ma az asztalhoz álltam. Ez erőt ad, hogy többet edzem, ígérem, legközelebb erősebb leszek. Köszönöm a támogatását a nézőknek, csapattársaimnak, edzőknek, mindenkinek, aki követett engem otthonról, illetve a teljes román csapatnak. Most nekünk kell drukkolnunk a küldöttség többi tagjának, további érmekben reménykedve” – írta a 21 éves, pályafutása első olimpiáján szereplő asztaliteniszező.

Románia a hetedik versenynap után javított összetettbeli helyezésén. A férfi teniszpárosok döntőjében Florin Mergea és Horia Tecău bár kikapott a Marc López–Rafael Nadal kettőstől, a románok nagyon örültek az ezüstnek. Az elveszített finálé után Tecău elmondta, Rio de Janeiróban egy régi álmuk teljesült, évekig dolgoztak ezért az eredményért. Bizonyára mindez igaz a férfi súlyemelők 85 kilogrammos súlycsoportjában induló Gabriel Sîncraianra is. A 2016-os norvégiai Európa-bajnokságon aranyérmes kolozsvári sportoló bronzot nyert az olimpián. Románia egy arany, egy ezüst és egy bronz mellett 23. az országok rangsorában.

Hármas holtverseny alakult ki a férfi 100 méteres pillangóúszás hajnali döntőjében. Cseh László, Michael Phelps és Chad le Clos egyszerre ért célba, de 51,14 másodperces időeredményük „csak” a második helyre volt elég, az aranyérmet a szingapúri Joseph Schooling nyakába akasztották. Hosszú Katinka három arannyal és egy ezüsttel zárta az olimpiát, miután a 200 méteres hátúszás döntőjében második lett. Fantasztikus érzésről beszélt a 800 gyors döntője után Kapás Boglárka, a debreceni versenyző a megszerzett bronzérem után úgy fogalmazott, nem foglalkoztatja, hogy csak két tized választotta el a második pozíciótól, hiszen megszerezte, amiért jött. Időközben az Olimpiai Stadionban megkezdődtek az atlétikaszámok és rögtön a nyitónapon kiemelkedőt nyújtott egy magyar atléta. Márton Anita súlylökésben országos csúccsal szerzett bronzot. Magyarország ezzel együtt visszacsúszott az éremtáblázaton, egészen a tizedik rácsig.

Továbbra is kérdéses, hogy bejut-e a női kézilabdatorna kieséses szakaszába a román válogatott. Geiger Melindáék odatették a csontot a spanyolok ellen, aminek meg is lett az eredménye. A csoportkör negyedik fordulójához tartozó találkozón a román válogatott egy izgalmas hajrá után 24:21-re nyert, s ha legközelebb sikerül a pontszerzés, akkor az negyeddöntőt ér. Vasárnap 22 óra 40 perctől a román együttes a jelenleg csoportelső és biztos továbbjutó norvégokkal kézilabdázik, míg a spanyolok ki-ki meccset játszanak Angolával. Egy esetleges afrikai siker a román válogatottnak kedvezne, mivel pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredményeket veszik alapul, így a spanyolok végeznének az ötödik helyen akkor is, ha román kézisek kikapnak norvég riválisuktól.

Végre mosoly került a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitányának arcára. Benedek Tibor elégedetten nyilatkozott a japánok elleni tízgólos sikerről, ugyanakkor jelezte, a csoportmérkőzések utolsó körében élet-halál meccs következik, az ellenfél a torna nagy meglepetésének számító brazil alakulat.

Ausztrália után Szerbia is megszorongatta kosárlabdában az amerikai férficsapatot. Mike Krzyzewski csapata ugyanakkor a negyedik meccs után is veretlen maradt, de ehhez az is kellett, hogy Bogdan Bogdanovics triplája ne akadjon be az utolsó másodpercekben. Az Egyesült Államok játékosai 94:91-re győztek le az európai vetélytársakat.

Sportszerűségből elégtelenre vizsgázott az egyiptomi Islam El Shehaby. A dzsúdós az elveszített meccset követően „elefelejtett” meghajolni, majd kezet sem rázott az izraeli Or Sassonnal.

Rio 2016, hetedik versenynap, péntek
Augusztus 12-i éremszerzők

Úszás – női 200 m hát
Olimpiai bajnok: Maya DiRado (Egyesült Államok)
Ezüst: Hosszú Katinka (Magyarország)
Bronz: Hilary Caldwell (Kanada)

Úszás – férfi 100 m pillangó
Olimpiai bajnok: Joseph Schooling (Szingapúr)
Ezüst: Michael Phelps (Egyesült Államok), Chad le Clos (Dél-afrikai Köztársaság), Cseh László (Magyarország)
Bronz: –

Úszás – női 800m gyors
Olimpiai bajnok: Katie Ledecky (Egyesült Államok)
Ezüst: Jazmin Carlin (Nagy-Britannia)
Bronz: Kapás Boglárka (Magyarország)

Úszás – férfi 50 m gyors döntő
Olimpiai bajnok: Anthony Ervin (Egyesült Államok)
Ezüst: Florent Manaudou (Franciaország)
Bronz: Nathan Adrian (Egyesült Államok)

Atlétika – női súlylökés
Olimpiai bajnok: Michelle Carter (Egyesült Államok)
Ezüst: Valerie Adams (Új-Zéland)
Bronz: Márton Anita (Magyarország)

Atlétika – női 10000m
Olimpiai bajnok: Almaz Ayana (Etiópia)
Ezüst: Vivian Cheruiyot (Kenya)
Bronz: Tirunesh Dibaba (Etiópia)

Atlétika – 20km gyaloglás (férfiak)
Olimpiai bajnok: Wang Zhen (Kína)
Ezüst: Cai Zelin (Kína)
Bronz: Dane Bird-Smith (Ausztrália)

Tenisz – férfi páros
Olimpiai bajnok: Rafael Nadal, Marc López (Spanyolország)
Ezüst: Florin Mergea, Horia Tecău (Románia)
Bronz: Steve Johnson, Jack Sock (Egyesült Államok)

Súlyemelés – férfi 85 kg
Olimpiai bajnok: Kianoush Rostami (Irán)
Ezüst: Tian Tao (Kína)
Bronz: Gabriel Sîncraian (Románia)

Súlyemelés – női 75 kg
Olimpiai bajnok: Rim Jong-sim (Koreai NDK)
Ezüst: Darya Naumava (Fehéroroszország)
Bronz: Lidia Valentín (Spanyolország)

Vívás – férfi tőr (csapatverseny)
Olimpiai bajnok: Oroszország (Alekszej Cseremiszinov, Timur Szafin, Artur Ahmathuzin)
Ezüst: Franciaország (Enzo Lefort, Jérémy Cadot, Erwan Le Péchoux)
Bronz: Egyesült Államok (Gerek Meinhardt, Alexander Massialas, Miles Chamley-Watson)

Torna – Gumiasztal (nők)
Olimpiai bajnok: Rosannagh MacLennan (Kanada)
Ezüst: Bryony Page (Nagy-Britannia)
Bronz: Li Dan (Kína)

Judo, +78 kg nők
Olimpiai bajnok: Émilie Andéol (Franciaország)
Ezüst: Idalys Ortiz (Kuba)
Bronz: Kanae Yamabe (Japán), Yu Song (Kína)

Judo, + 100 kg férfiak
Olimpiai bajnok: Teddy Riner (Franciaország)
Ezüst: Hisayoshi Harasawa (Japán)
Bronz: Or Sasson (Izrael), Rafael Silva (Brazília)

Kerékpársport – pályakerékpár, női sprint (csapatverseny)
Olimpiai bajnok: Kína (Gong Jinjie, Zhong Tianshi)
Ezüst: Oroszország (Darija Shmeleva, Anasztaszija Vojnova)
Bronz: Németország (Miriam Welte, Kristina Vogel)

Kerékpársport – férfi üldözőverseny (csapat)
Olimpiai bajnok: Nagy-Britannia (Bradley Wiggins, Edward Clancy, Steven Burke, Owain Doull)
Ezüst: Ausztrália (Alex Edmondson, Jack Bobridge, Michael Hepburn, Sam Welsford, Callum Scotson)
Bronz: Dánia (Lasse Norman, Hansen Niklas Larsen, Frederik Madsen, Casper von Folsach, Rasmus Quaade)

Evezés – férfi könnyűsúlyú kétpár
Olimpiai bajnok: Pierre Houin, Jeremie Azou (Franciaország)
Ezüst: Gary O`Donovan, Paul O`Donovan (Írország)
Bronz: Kristoffer Brun, Are Strandli (Norvégia)

Evezés – női könnyűsúlyú kétpár
Olimpiai bajnok: Ilse Paulis, Maaike Head (Hollandia)
Ezüst: Lindsay Jennerich, Patricia Obee (Kanada)
Bronz: Huang Wenyi, Pan Feihong (Kína)

Evezés – női kormányos nélküli kettes
Olimpiai bajnok: Helen Glover, Heather Stanning (Nagy-Britannia)
Ezüst: Genevieve Behrent, Rebeca Scown (Új-Zéland)
Bronz: Hedvig Rasmussen, Anne Andersen (Dánia)

Evezés – férfi négyes
Olimpiai bajnok: Nagy-Britannia (Alex Gregory, Mohamed Sbihi, George Nash, Constantine Louloudis)
Ezüst: Ausztrália (William Lockwood, Josh Dunkley-Smith, Josh Booth, Alexander Hill)
Bronz: Olaszország (Domenico Montrone, Matteo Castaldo, Matteo Lodo, Giuseppe Vicino)

Sportlövészet – puska, fekvő (férfi)
Olimpiai bajnok: Henri Junghänel (Németország)
Ezüst: Kim Jong-hyun (Dél-Korea)
Bronz: Kirill Grigoryan (Oroszország)

Sportlövészet – skeet (nők)
Olimpiai bajnok: Diana Bacosi (Olaszország)
Ezüst: Chiara Cainero (Olaszország)
Bronz: Kim Rhode (Egyesült Államok)

Lovaglás – díjlovaglás (csapatverseny)
Olimpiai bajnok: Németország (Sönke Rothenberger, Dorothee Schneider, Kristina Bröring-Sprehe, Isabell Werth)
Ezüst: Nagy-Britannia (Spencer Wilton, Fiona Bigwood, Carl Hester, Charlotte Dujardin)
Bronz: Egyesült Államok (Allison Brock, Kasey Perry-Glass, Steffen Peters, Laura Graves)

Íjászat – férfi egyéni
Olimpiai bajnok: Ku Bon-chan (Koreai Köztársaság)
Ezüst: Jean-Charles Valladont (Franciaország)
Bronz: Brady Ellison (Egyesült Államok)

Kapcsolódók

Kimaradt?