Olimpiai bajnok a román párbajtőrcsapat

Egyéniben gyengén teljesítettek, a csapatversenyre viszont rendezték a sorokat a párbajtőrözők. Simona Gherman, Simona Pop, Ana Maria Popescu és Loredana Dinu nyakába is aranyérem került a riói világverseny hatodik napján. Ez volt a román küldöttség első dobogós helyezése a XXXI. nyári olimpiai játékokon.

A román párbajtőrözők az Egyesült Államok csapatát aranytussal ejtették ki a negyeddöntőben, majd a második körben fölényes különbséggel verték az oroszokat. A döntőben újabb nagyhatalom versenyzői ellen léptek pástra, és a korábbi eredmények miatt a kínaiak számítottak esélyesebbnek. Az ázsiai lányok közül kettő tagja volt a Londonban aranyérmes együttesnek, a kínaiak ráadásul a 2015-ös moszkvai világbajnokság döntőjében legyőzték Romániát.

Most sikerült visszavágni a vb-n elszenvedett vereségért. Simona Ghermánék egyszer sem engedték át a vezetést, végül hat tussal, 44:38-ra nyertek. A román vívók kilenc asszóból hatot behúztak, Szun Jü-csie a végén faragott ugyan a hátrányból, de az utolsó csörte során Ana Maria Popescu megőrizte az előnyt.

Korábban a bronzmérkőzést az oroszok nyerték, ugyancsak hat tussal, ennek megfelelően az észtek zárták a negyedik helyen a csapatversenyt. A csütörtöki volt a román vívósport negyedik olimpiai elsősége, Mihai Covaliu Sydney-ben, Laura Badea az atlantai játékokon, míg Ionel Drâmbă Mexikóvárosban diadalmaskodott.

Riói olimpia, női párbajtőr (csapatverseny)
Karióka Aréna 3

Döntő: Kína–Románia 38:44

Bronzmérkőzés: Észtország–Oroszország 31:37

Olimpiai bajnok: Románia (Simona Gherman, Simona Pop, Ana-Maria Popescu, Loredana Dinu)
Ezüst: Kína (Szun Jü-csie, Hszü An-csi, Szun Ji-ven, Hao Csia-lu)
Bronz: Oroszország (Tatyjana Logunova, Vijoleta Kolobjova, Ljubov Sutova)

Kapcsolódók

Kimaradt?