Egy tus hiányzott az aranyhoz: Imre Géza ezüstérmes

Nagyon közel állt pályafutásának első olimpiai aranyérmének megszerzéséhez a 41 esztendős Imre Géza, aki 14–10-es vezetésről bukta el a férfi párbajtőrözők döntőjét. Az ötödik olimpiáján szereplő magyar vívót egy fiatal dél-koreai győzte le. Boczkó Gábor a nyolcaddöntőben, Rédli András a legjobb 32 versenyző között búcsúzott.

Megnyertnek hitt döntőt veszített el a 3-as Karióka Arénában a világbajnoki címvédő Imre Géza. A budapesti párbajtőröző majdnem végig kézben tartotta a nála 21 évvel fiatalabb Pak Szang Jung elleni finálét. Az első harmad után Imre Géza két tussal vezetett, s bár a folytatásban a koreai fiú kilenc-kilencre egyenlített, ezt követően ismét a magyar vívó volt pontosabb. A harmadik pihenő 13:10-es magyar vezetésnél következett és a rövid szünet után ismét a rutinosabb versenyző vitt be egy újabb találatot. Innen már kevesen gondolták volna, hogy Pak Szang Jung feltámadhat, de az ázsiai nem adta fel és öt egylámpás tussal elhódította az olimpiai bajnoki címet.

„Volt nálam egy kis blokk” – nyilatkozott Imre Géza a végjátékról. „Nagyon azt akartam csinálni, amit addig, aztán megpróbáltam mást is, hátha egy kicsit megzavarom vele, abból lett a 14. találat, de utána nem sikerült többször megcsinálnom. Jól váltott be, s a végén még szerencsém sem volt, mert elszúrtam a karja alatt valahol. Nyolc és fél percig én voltam az olimpiai bajnok...” – tette hozzá kesernyés mosollyal.

Imre Géza a legjobb 32 között kapcsolódott be a küzdelmekbe, ott simán kiejtette kolumbiai ellenfelét, majd a nyolcaddöntőben honfitársát, Boczkó Gábort győzte le 15:8 arányban. Az Észtországot képviselő Nikolai Novosjlov sem tudta megállítani, az elődöntőben pedig a világranglistát vezető Gauthier Grumier-nél két tussal bizonyult jobbnak.

Imre Géza a magyar küldöttség negyedik érmét szerezte Rio de Janeiróban, korábban a szintén párbajtőröző Szász Emese, illetve Hosszú Katinka örülhetett aranynak, az úszó eddig két bajnoki címnél tart.

Riói olimpia, vívás, férfi párbajtőr (egyéni)

Döntő
Pak Szang Jung (koreai)–Imre Géza 15:14

Elődöntő
Gauthier Grumier (francia)–Imre Géza 13:15

Negyeddöntő
Imre Géza–Nikolai Novosjlov (észt) 15:9

Nyolcaddöntő
Boczkó Gábor–Imre Géza 8:15

A 32 között
Boczkó Gábor–Alexandre Bouzaid (szenegáli)15:9
Imre Géza–John Edison Rodriguez (kolumbiai) 15:8
Rédli András–Yannick Borel (francia) 9:15

A legjobb 64 között
Rédli András–Abdulaziz Alshati (független induló) 14:13

Kapcsolódók

Kimaradt?