MOL Liga: újabb győzelmével már a középmezőny alján a Sportklub

Fordulatokban, gólokban és indulatokban gazdag összecsapáson egygólos győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata a Debreceni HK ellen a MOL Liga hétfő esti játéknapján. A csíki csapat harmadik sora hozta a meccset, amely rengeteget dolgozott. A feleknek ez volt az utolsó egymás elleni meccse az alapszakasz során.

Míg vasárnap este a Csíkszeredai Sportklub egy álmos meccsen húzta be a győzelmet a Dunaújvárosi Acélbikák ellen, addig hétfő este ez már nem volt elmondható a Debreceni HK ellen. A felek igazán pörgős, izgalmas mérkőzést játszottak.

A meccset újfent a csíkiak kezdték jobban, akik azonnal igyekeztek próbára tenni Vay éberségét, aki állta a sarat egészen a 6. percig. Ekkor a kék-fehérek előnybe kerültek, amit sikerült kihasználniuk Ozols életerős lövését követően. Lassan kezdett ébredezni a DHK is, ám igazán komoly helyzetet nem sikerült kidolgozniuk, mígnem Peksa meg nem sérült egy akciónál. Amíg ápolták Ruczuj korcsolyázott be, de az első kapura lövésből gólt kapott. A csíkiak rosszul álltak fel a bulihoz, a pakk Trosinhoz került, aki védhetetlen gólt ragasztott. Pár perc múlva már Peksa vissza is korcsolyázott. A kék-fehérek pedig igyekeztek fokozni a tempót, de ez az eredményen ez már nem látszott meg.

Az első szünetet követően a DHK is keményebben állt bele a meccsbe, amelyet egy vassal kezdtek. A vendégeknek sikerült meglepetést okozniuk és egy szikrázó meccs kezdett kialakulni. Sőt a 28. percben Dancsfalvi a röviden meglepte Peksát. Alig négy perc múlva viszont egy lesipuskás góllal Molnár Zoltán egyenlített, majd pár perc múlva Mironov ugrott ki egy az egyben egy rossz vendégcserét kihasználva és mattolta Vayt. Az előnyt Péter Róbert akár azonnal növelhette volna, de Vay bravúrral védett. A harmad izgalmai viszont itt még nem értek véget. Előbb Saluga nem tudta a pakkot az üres kapuba betenni egy kontra után, majd Berta löketét fogta Peksa hatalmas bravúrral. Harmadikra viszont nem tudott menteni. Egy lecsorgó lövés átbukfencezett a cseh kapus lábai között.

Az utolsó harmad előtt így eldöntetlen volt az állás, sőt további izgalmakat ígért a meccs. Amiben senki nem is csalódott. A felek nagyrészt egymás püfölésével voltak elfoglalva, amelyet a játékvezetők eléggé szabadjára engedtek, de a közönség ezt élvezte. A 45. percben pedig egy kapu előtti kavarodásnál Vay alól kicsúszott a pakk, amelyet a szemfüles Mironov juttatott a hálóba és bár a vendégek igyekeztek nyomást gyakorolni a játékvezetőre az hajthatatlan. A folytatásban az első percekben látott adok kapok ment. Kemény hoki zajlott a jégen: még Ozolst is sikerült a cserepadra kiütközni. Nem is csoda, hogy a kapusoknak nem akadt sok dolguk. A Sportklub viszont okosan hokizott és a hajrában a vendég harmadban tartotta a pakkot, így jószerével Vay le sem tudott korcsolyázni a végén.

A Sportklub a játék képe alapján teljes mértékben megérdemelten húzta be a három pontot és valószínű, ha nem a remekül védő Vay áll a kapuban, akkor más eredmény is születhetett volna.

Mestermérleg
Artur Oktyabrjov, Csíkszeredai Sportklub: „Az egész mérkőzés folyamán nagyon kemény jégkorongot mutattunk. Úgy látom, hogy fiúk ráéreztek miként kell játszani minden mérkőzés folyamán. A kulcspillanatot Mironov második gólja jelentette. Remélem, hogy ezt a mentalitást át tudjuk vinni a Románia-kupa mérkőzésekre is.”
Igor Razov, Debreceni HK: „A jégen egyenlő felek küzdelme zajlott, de úgy érezzük, hogy a mérkőzésbe belenyúltak a játékvezetők. Hat az öt ellen nehéz játszani.”

 A tabella:

  • 1. DVTK Jegesmedvék      29  20  5   2   2 140- 75  72 pont
  • 2. MAC Budapest              30  20  3   3   4 138- 75  69
  • 3. Fehérvár AV19               29  14  3   2  10 108- 89  50
  • 4. Debrecen                       31  12  3   4  12  96- 95  46
  • 5. UTE                              30   9  5   4  12  86- 85  41
  • 6. Dunaújvárosi Acélbikák   30  10  2   4  14  82- 99  38
  • 7. SC Csíkszereda              31   8  4   4  15  85-114  36
  • 8. Ferencváros                    30   9  2   4  15  97-115  35
  • 9. Brassói Corona                30   5  1   1  23  64-149  18

Kimaradt?