Miklós Edit újra a dobogóra vágyik

Miklós Edit a pénteki versenyhez hasonlóan szombaton is a 22. helyen végzett lesiklásban a kanadai Lake Louise-ban.

A lesiklásban olimpiai hetedik alpesi síelő - aki pályafutása legjobbjaként januárban vk-harmadik volt St. Moritzban - vasárnap szuper-óriásműlesiklásban áll rajthoz Kanadában.

A szombati versenyt - az egy nappal korábbihoz hasonlóan - az amerikai Lindsey Vonn nyerte a svájci Fabienne Suter és az osztrák Cornelia Hütter előtt. Vonn 69. vk-győzelmét aratta és 17. alkalommal bizonyult a legjobbnak Lake Louise-ban.

„Többet vártam magamtól, de tanulok minden lehetőségből. Még mindig fejleszteni kell a szezonkezdéshez. Talán nem csak edzőtáborozni, de versenyezni is érdemes lenne a déli féltekén.

A mostani két 22. hellyel tulajdonképpen elégedett vagyok, ez az eddigi legjobb szereplésem Lake Louise-ban. Ma többet hibáztam, mint tegnap, viszont a köztes szakaszokban sokkal gyorsabban síeltem. Már csak a hibák számát kell csökkenteni, hogy sikerüljön ismét dobogóra állnom. Holnap szuper óriás-műlesiklásban a pontszerzés a cél, ami a rajtszámom alapján már jó eredménynek számítana” - mondta el Miklós Edit a versenyt követően. 

Eredmények női lesiklás:

1. Lindsey Vonn (amerikai) 1:50.43 p

2. Fabienne Suter (svájci) 1:51.48

3. Cornelia Hütter (osztrák) 1:51.59

...22. Miklós Edit 1:53.13

Az összetett vk élcsoportja (6 verseny után): 1. Mikaela Shiffrin (amerikai) 280 pont, 2. Lara Gut (svájci) 222, 3. Vonn 200, ...51. Miklós E. 18

A szakági vk élcsoportja (2 verseny után): 1. Vonn 200 pont, 2. Hütter 140, 3. Suter 120, ...23. Miklós E. 18 

Kapcsolódók

Kimaradt?