Először tartják meg az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát

Első ízben szervezik meg az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát. Az október 16 és 19. között, Kolozsváron zajló rendezvény az Erdélyi Kupa folytatása.

Kedden délelőtt Bodor László, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető alelnöke elmondta, egy évtizede döntötték el, hogy tanácskozást kezdeményeznek az erdélyi magyar testnevelő tanárokkal, ennek eredménye lett az Erdélyi Kupa. A rendezvény az idők során kinőtte magát, így ennek folytatásaként szervezik meg idén a Sportolimpiát.

Bodor kiemelte a rendezvény közösségformáló erejét, valamint, hogy az eredeti olimpiai játékok eszményét követve nem elsősorban a kompetitivitásra fektetik a hangsúlyt.

Grabán Zsolt főszervező arra mutatott rá, az idők során egyre több fiatal figyelmét ragadták meg a rendezvényekkel, barátságok születtek, és egy olyan felületet adtak a Kupák, amelyeknek köszönhetően közösen lehetett tervezni.

Bogdán László, a Sportolimpia partnerének képviselője, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport karának dékánja örömét fejezte ki, hogy ilyen kezdeményezést támogathatnak: „A felújított sportpark méltó egy ilyen rendezvényre. Az egyetem megérdemli a Sportolimpiát” – fogalmazott.

11 megye 27 iskolája lesz jelen a rendezvényen, összesen mintegy 450 diák és ötven tanár részvételével. Öt sportágban mérhetik össze magukat, ez a röplabda, a kézilabda, az atlétika, a futball és a kosárlabda. Leigazolt sportolók – a korábbi nézeteltérések miatt – csak a csapatsportokban vehetnek részt, egy-egy csapatban legfennebb ketten, egyénileg nem indulhatnak. A rendezvény fővédnöke Károlyi Béla világhírű tornászedző.

A Sportolimpia szervezője az RMDSZ, partnerségben a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével (RMPSZ), a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozásával (TTOT) és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Testnevelés és Sport karával.

Kapcsolódók

Kimaradt?