Meghalt Jules Bianchi Forma-1-es pilóta

Belehalt sérüléseibe Jules Bianchi, francia Forma-1-es pilóta, aki tavaly októberben szenvedett súlyos balesetet a Japán Nagydíjon.

Haláláról családja értesítette szombaton a nyilvánosságot a pilóta rajongói által látogatott Facebook-oldalon közzétett közleményben. Jules Bianchi egy nizzai kórházban halt meg, ahol a baleset óta kezelték. A család közleményében úgy fogalmazott, hogy Bianchi "mint mindig, most is utolsó leheletéig harcolt, de a küzdelem most véget ért".

A francia pilóta súlyos fejsérülést szenvedett a balesetben, november közepéig a jokkaicsi Mei kórház intenzív osztályán ápolták, majd miután képessé vált az önálló légzésre, a nizzai egyetemi kórházba szállították. Bianchit megműtötték, majd kómába esett. A vizsgálatok szerint a versenyzőnek úgynevezett diffúz axonális sérülése volt, amely az agy nagyobb részét érintette. Az ilyen sérültek 90 százaléka soha nem nyeri vissza az eszméletét, akik pedig felébrednek, gyakorta maradandó károsodással élnek tovább.

Darunak csapódott

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) megállapította, hogy a Forma-1-es Marussia istálló francia pilótája a sárga zászlós jelzés ellenére nem lassított megfelelő mértékben, amikor súlyos balesetet szenvedett a finis előtt kilenc körrel. A 25 éves versenyző óránkénti 126 kilométeres sebességgel csapódott neki autójával a német Adrian Sutil (Sauber) versenygépét mentő darunak. A legendás háromszoros világbajnok brazil Ayrton Senna 1994-es halála óta ez volt a legsúlyosabb, sérüléssel járó baleset a Forma-1-ben.

Kapcsolódók

Kimaradt?