Tizenkilenc év után újra spanyol női döntőse van Wimbledonnak

Elsőként a spanyol Garbine Muguruza jutott be a wimbledoni női tenisztorna fináléjába, miután az elődöntőben három szettben legyőzte Agnieszka Radwanskát.

Muguruza életében először szerepelhetett egy Grand Slam-torna elődöntőjében, Agnieszka Radwanska 2011-ben döntőbe jutott, ott kikapott Serena Williamstől.

A spanyol játékos remekül kezdett, az első játékban elvette ellenfele adogatását, sőt, a szettben még egyszer brékelni tudott. Ráadásul Muguruza a második felvonást is brékkel nyitotta, ám ezúttal nem volt képes megtartani az előnyét: lengyel ellenfele ugyanis kétszer is elvette az adogatását, döntő szettre mentve a mérkőzést.

A harmadik játszmában egyik fél sem tudta hozni az első szervajátékát, de 3:2 után Muguruza brékelőnybe került. Radwanska előtt adódott bréklehetőség 5:3-nál, de nem tudott élni vele, így a spanyol versenyző jutott be a döntőbe. Muguruza 1996 óta az első spanyol női döntős Wimbledonban, akkor Arantxa Sánchez Vicario kikapott Steffi Graftól.

A másik elődöntőben egy óra tizenöt perc kellett Serena Williamsnek, hogy két szettben, simán legyőzze Marija Sarapovát. Huszadik alkalommal találkozott pályafutása során a két klasszis: tizenkilenc meccs, két orosz és tizenhét amerikai győzelem volt a csütörtök előtti mérleg.

És ezen esélye sem volt javítani Sarapovának, sorozatban tizenhetedik vereségét szenvedte el Serenával szemben. A második szettben többször is feltámadott a korábbi világelső, 3:5-nél nagy nehezen hozta a saját adogatását is, megragadva utolsó esélyét, ám a rákövetkező játékban a fiatalabbik Williams-lány ászaival elintézte ellenfelét.

Kapcsolódók

Kimaradt?