Gyenes „Mani” Emanuel hazaérkezett a Dakar Raliról

A Dakar-raliról győztesen hazatérő Gyenes Mani Emanuelnek sivatagi homokkal írták ki nevét a kapunál, mikor megérkezett munkahelyére, a szatmárnémeti Autonet vállalathoz, ahol Csehi Árpád vezérigazgató mellett sok munkatársa ovációval fogadta. Majd egy hatalmas tortát is elibe gurítottak, amelynek marcipánnal megrajzolt figurája magát a versenyzőt ábrázolta. Meg is érdemelte Románia legjobb motorosa, mert miként a maszol.ro már beszámolt róla, a világ legnehezebb versenyének számító találkozó leghosszabb, maratoni szakaszán az első, összetettben pedig a 21. helyen végzett.

Mint elmondta: roppant fárasztó volt a dél-amerikai terep, különösen a négyezer méter magasan vezető bolíviai szakasz, ahol olyan hideg volt, hogy miközben egyik kezével a kormányt fogta, a másikat a kipufogó-csövön melegítette. A vízzel borított sómezőn pedig leállt a motorja, csak a szerencsének köszönheti, hogy mégis célba ért. De hát ilyen ez a rali, sokféle akadályt rejteget, s a versenyzőknek mindenre fel kell készülniük – tette hozzá.

Az csak természetes, hogy a siker nyomán Mani jövőre is ott kíván lenni a nagy megméretésen, ám ahhoz elengedhetetlen, hogy egy új versenymotorral álljon rajthoz. Reméli, hogy ennek a fölötte drága gép megvételében nemcsak vállalata, az Autonet segít majd. 

Kapcsolódók

Kimaradt?