BL: újabb három csapat biztosította be továbbjutását (GALÉRIA)

Újabb három csapat – Arsenal London, Atlético Madrid és Bayer Leverkusen – biztosította be továbbjutását a labdarúgó Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszába a szerdai játéknap után.

Atlético-Olympiakosz

Az Atlético Madrid az első negyedórában levegővételnyi szünetet sem engedélyezett az Olympiakosznak, amely nem is úszta meg ezt az időszakot gól nélkül, ráadásul meg is könnyítették a „matracosok” dolgát: a kilencedik percben Juanfran beadása után Roberto elé pattant a labda az egyik védőről, a kapus pánikszerűen oldalra rúgta, de Juanfran azonnal visszalőtte középre, és Raúl García négy méterről a léc alá lőtt. 1–0

A gól után sem álltak le a madridiak, az első félidőben végig hatalmas fölényben játszottak (34 támadást vezettek az első játékrészben, főleg a jobb oldal volt nagyon aktív), és még a szünet előtt sikerült megduplázniuk az előnyüket. Cristian Ansaldi bal oldali beadását követően Alberto Botía hatalmas luftot lőtt középen, a hosszú oldalon érkező Mario Mandzukic pedig négy méterről a kapuba helyezett a 38. percben (a horvát csatárról nagyon lemaradt Éric Abidal). 2–0

A szünetben az Olympiakosz vezetőedzője, Míchel kettős cserével próbált frissíteni csapatán, de ez sem lendített sokat a játékukon, a vendégek a 61. percben ennek ellenére gólt szerezhettek volna, Kosztasz Mitroglu azonban jó helyzetben csúnyán mellé fejelt. Ezt megbüntették a vendéglátók, Mandzukic a 62. percben Arda Turan beadását fejelte a jobb alsó sarokba (3–0), míg három perccel később Gabi szabadrúgását követően fejelte be a labdát Botía mellett a horvát – szintén a jobb alsóba. Ezzel Mandzukic lett az első Atlético-játékos, aki mesterhármast tudott szerezni a BL-ben. 4–0

A meccs végén még Antoine Griezmann szerzett gólt, de a játékvezető les miatt nem adta meg. Ez már nem osztott, nem szorzott, simán nyert az Atlético (nem mellesleg visszavágott az Olympiakosznak a 3–2-es pireuszi vereségért), és bejutott a legjobb 16 közé.

Malmö-Juventus

A Kwadwo Asamoah-t, Andrea Barzaglit és Martín Cácerest is nélkülöző Juve már az előtt bosszankodott, hogy egyáltalán elkezdődött volna a mérkőzés. A torinói klub elöljárói a pálya állapotát kifogásolták, szóbeli panaszt tettek az UEFA-nál, de írásos anyagot nem nyújtottak be az európai szövetséghez.

Az olasz együttes győzelemre volt ítélve, hiszen az utolsó fordulóban az Atlético Madridot fogadja, míg a vele a csoport második helyéért csatázó Olympiakosz a Malmőt látja vendégül, tehát kijelenthető, hogy a görögöknek kedvezőbb a sorsolása, sőt a torinóiakkal szemben az egymás elleni eredmény is mellettük szól.

A világoszöld mezben pályára lépő Juventus támadólag lépett fel, ám minden erőfeszítése ellenére az első félidőben nem tudott előnybe kerülni. A gól nélküli állás kétségkívül a hazaiak számára volt hízelgőbb, a Malmö kapusa, Robin Olsen remek napot fogott ki, a második játékrész elején azonban már ő is tehetetlen volt.

A 49. percben Claudio Marchisio remek mélységi indításánál Anton Tinnerholm – a svédek jobbhátvédje – csúnyán beragadt, így Fernando Llorente nem volt lesen, egyedül száguldhatott a kapu felé, majd higgadtan elhúzta a labdát Olsen mellett, és az üres kapuba passzolt. 0–1

A vendégek végérvényesen a lefújás előtti percekben döntötték el a három pont sorsát, amikor Paul Pogba előkészítése után Carlos Tévez törte el a labdát úgy, hogy az végül a jobb alsó sarokban kötött ki (0–2). A találatot követően Erik Johannson szabálytalanságot reklamált a Llorente helyére beálló Álvaro Moratának, aminek az lett az eredménye, hogy a játékvezető kiállította. Az argentin csatár 2008 februárja óta először volt eredményes a legrangosabb európai kupasorozatban idegenben.

A csoportot öt forduló után az Atlético vezeti, a második a Juventus, amely még meg is nyerheti a kvartettet, de ha kikap otthon a spanyoloktól a hatodik körben, akkor még ki is eshet.

FC Basel-Real Madrid

Nyugodt helyzetből várta a Real Madrid a B-csoport 5. fordulóját a svájci Basel ellen, hiszen már korábban eldőlt, hogy továbbjutott a legutóbbi kiírás győztese. Paulo Sosa csapatának azonban volt miért hajtania, hiszen bár a forduló előtt a második helyen álltak a svájciak, pontszerzésük esetén jó esélyük lett volna a továbbjutásra.

Az első félidő élénk, de rendkívül közepes színvonalú játékot hozott. A Real nem erőltette meg magát, a védelem biztosan rombolt, a támadók helyzetbe nemigen kerültek, de mivel a hazaiak űzték-hajtották a spanyolokat, nem lehetett nyugodt a kispadon Carlo Ancelotti.

Mivel azonban értékelhető helyzet nem sikerült összehoznia a piros-kék csapatnak, lényegében az egyetlen lehetőségét gólra váltotta a Madrid.

A 35. percben Benzema elhúzott a bal oldalon, majdnem az ötösig vezette a labdát az alapvonal közelében. A kezére játszott, hogy a svájci védők álmélkodva figyelték, talán ezért feledkezhettek el a Benzema átadására a kapu elé érkező C. Ronaldóról, aki 6 méterről könnyedén küldte a kapuba a Real vezető gólját. A portugál ezzel a BL történetének második legeredményesebb gólszerzője lett 71 találattal, Raúllal holtversenyben (a listát a kedden triplázó, 74 gólos Lionel Messi vezeti). 0–1

A második félidőt aktívabban kezdte a Basel, és jóval több lehetősége volt, mint az ellenfelének. A vendégek védelme azonban jól muzsikált, és amikor már minden veszni látszott, akkor meg ott volt a kiválóan védő Keylor Navas.

A második félidő utolsó harmadában Bale és Ronaldo is a kapufát találta el, a Basel pedig kétségbeesetten támadott, de helyzetbe már nem került, így a legkisebb különbséggel ugyan, de vereséget szenvedett.

Ludogorec–FC Liverpool

Az 5. forduló előtt csak 3. helyen álló Liverpool a továbbjutás szempontjából kiemelten fontos meccsen lépett pályára a hozzá hasonlóan hárompontos bolgár Ludogorec otthonában.

A találkozón meglepetésre már a 3. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat, méghozzá egy nagy kapushibát követően. Simon Mignolet egy bombaerősnek nem nevezhető távoli kísérletnél kiejtette a labdát a két csapat első meccsén (Angliában 2–1-re nyert a Liverpool) is eredményes Dani Abalo elé, aki közelről a kapuba lőtt. 1–0

Öt perccel később azonban, egy hasonlóan mókás góllal egyenlített a Liverpool. A „vörösök" csatára, Rickie Lambert három védő gyűrűjében addig fejelgethetett, amíg a kapuba nem jutott a labda. A Southamptontól nyáron szerződtetett támadó vasárnap, a Crystal Palace ellen 3–1-re elveszített bajnokin szerezte meg első liverpooli gólját tétmeccsen, most már megvan a második is. 1–1

A Liverpool még a szünet előtt fordítani tudott, Reheem Sterling mesteri keresztlabdáját a jobb szélen érkező Jordan Henderson három méterről továbbította a kapuba. 1–2

Az angol csapat 45 perc után így 2–1-re vezetett, annak ellenére, hogy nem játszott fölényben. A két együttes 50-50 százalékban birtokolta a labdát az első játékrészben, de a Ludogorec több támadást vezetett (25–15), több lövése és több kaput eltaláló kísérlete is volt (9/4–5/3).

A második félidőben már a Ludogorec birtokolta többet labdát, és voltak kisebb-nagyobb helyzetei (például szabadrúgásból, illetve szöglet után) is, de ezek a 88. percig kimaradtak.

Akkor azonban egy jobb oldali szögletet a rövidnél továbbfejeltek a hazaiak, a hosszún érkező Georgi Terziev pedig négy méterről a kapuba talált, ugyancsak fejjel. 2–2

Az eredmény már nem változott, maradt a játék képe alapján reális döntetlen. Ez azt is jelenti, hogy a még kiadó, továbbjutást érő helyről a Liverpool–Basel csata dönt majd a 6. fordulóban, ha Steven Gerrardék nyernek a két gárda találkozóján, akkor továbbjutnak, de a döntetlen már Paulo Sousa csapatának kedvezne (ugyanez lett volna a helyzet abban az esetben is, ha a Pool győz Bulgáriában).

Zenit-Benfica

Az első félidőben egyik csapat sem vállalt kockázatot, csendesen folyt a játék Szentpéterváron. A Benficának volt több vesztenivalója, az ugyanis a Monaco esti győzelme esetén a döntetlennel is biztossá vált volna, hogy nem juthat a nyolcaddöntőbe. Ehhez képest 45 percig ugyanolyan óvatos volt a portugál csapat, mint a Zenit.

Érdekes, hogy bár Oroszországban volt a meccs, inkább portugál szót lehetett hallani, a meccset kezdő 22 játékosból ugyanis nyolcnak is portugál volt az anyanyelve. Sőt a 23. perctől kilencnek, a sérült Nicolas Lombaertset a portugál Neto váltotta a hazaiaknál, akiknél így már két portugál volt a pályán – miközben a Benficánál egy.

A fordulás után a Benfica kezdeményezett inkább, több kockázatot vállalt, így a Zenit is könnyebben lendült támadásba, s mindjárt élvezetesebbé vált a találkozó. Az első igazán nagy helyzet Danny passza után a portugál csapat kapujára törő Hulk előtt adódott a 64. percben, de, még mielőtt kapura lőhetett volna, André Almeida bravúrosan szerelt.

A 79. percben fordított szereposztásban megszerezte a vezetést a Zenit: Hulk büntetőterületre betett labdájára Danny startolt rá, és jobbal a kapuba lőtt. 1–0

Az orosz gárda megbénította a Benficát, amely az utolsó tíz percben képtelen volt valamirevaló ellentámadást indítani. Az előreívelt labdákat pedig egy érintés után elvették a csatároktól. A legvégén még Luisao a második sárga lapját is megkapta, így a Benfica tíz emberrel fejezte be a meccset.

A Benfica, mivel hazai pályán 2–0-ra kikapott a Zenittől, s egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmények számítanak, kiesett a BL-ből.

Bayer Leverkusen-AS Monaco 

A Leverkusen biztos továbbjutóként várta a mérkőzést, hiszen a Monaco győzelme esetén is pontelőnye marad, s mivel a franciák a Zenittel játszanak az utolsó fordulóban, csak az egyik csapat előzhetné meg.

A német csapat ennek tudatában is nagy fölényben játszott az első félidőben, mindent megtett a vezető gól megszerzéséért. Az első félidőben 13-szor lőtt kapura, míg a Monaco csak arra játszott, hogy ne kapjon gólt, s ennek érdekében a szabálytalanságoktól sem riadt vissza. A németek nem jutottak tiszta helyzetig, a legnagyobb gólszerzési lehetőség az első 45 percben Lars Bender bombája volt, amely a lécet érintette.

A Monaco a második félidőben váltott, már nem minden a Leverkusenről szólt, egyre többet volt a labda a vendégeknél. A Bayer egyre fáradtabbnak tűnt, de Josip Drmic a 67. percben majdnem megszerezte a vezetést, ám lefordulása után mellé lőtt.

A 72. percben aztán a Monaco szerzett előnyt: egy kontra végén Nabil Dirar remekül ívelt középre Lucas Ocamposnak, aki berepülve irányította a bal alsó sarokba a labdát – ő volt az egyelten monacói, aki kísérte az akciót. 0–1

A Leverkusen négy perccel később  ismét Drmic révén veszélyeztetett, de Danijel Subasic hárította a lövését. A Monaco kihúzta a hajrát kapott gól nélkül, és egy pontra felzárkózott a Leverkusenre a tabellán.

A 6. fordulóban a már biztos továbbjutó Leverkusen a már biztos kieső Benficához látogat, míg a Monaco ki-ki meccsen fogadja a Zenitet – a franciáknak a döntetlen is elég a nyolcaddöntőhöz.

Arsenal–Borussia Dortmund

Talán egész Európa két legpechesebb csapata csapott össze az Arsenal–Borussia Dortmund csoportrangadón, és a két gárdát jól ismerők már sejtik, hogy – kis túlzással – azok léptek pályára, akik éppen egészségesek voltak. A németektől Marco Reus mellett például Mats Hummels, Szokratisz Papasztathopulosz, Nuri Sahin és Jakub Blaszczykowski is sérült volt, a londoniaktól ilyen okok miatt Wojciech Szczesny, Danny Welbeck, Jack Wilshere, David Ospina, Laurent Koscielny, Mathieu Debuchy, Abou Diaby és Mesut Özil hiányzott – Arsene Wenger pedig kényszerből nélkülözte azt az Olivier Giroud-t – adminisztrációs hibát követtek el, nem bíztak a felépülésében, így nem nevezték –, akinek helyettese, Yaya Sanogo már a második percben betalált. 1–0!

Kellett ehhez a gólhoz a tétlenkedő dortmundi védelem, no és az is, hogy Kassai Viktor elhiggye partjelzőjének, Ring Györgynek, hogy a francia nem lesről indult.

A szünet a Dortmund játékosaiban tudatosulhatott, hogy ők már régen továbbjutottak, mert a fordulás után hamar megduplázta előnyét az Arsenal: Alexis Sánchez első középtávoli lövését még fogta Roman Weidenfeller, de a második után már hiába nyújtózkodott a kapus. 2–0!

A kettő között Alex Oxlade-Chamberlain megcsörgette a lécet, aztán ritka látványban lehetett részünk: lesérült két „ágyús” játékos is, ezúttal Mikel Arteta és az első arsenalos gólját szerző Sanogo volt a soros. A hajráig szép csendesen döcögött a mérkőzés, talán már a bajnokságra tartalékoltak a felek, a BVB azért ment előre – módjával… – a szépítésért, de támadásait könnyedén visszaverte a hazai védelem.

Az Arsenal nyerte meg tehát a balszerencsés csapatok rangadóját, sikere pedig továbbjutást ért.

Anderlecht–Galatasaray

A Galata nyolc év óta a legfiatalabb kezdőt küldte pályára a Bajnokok Ligájában: 2006. október 18-án a PSV-t boldogította csikócsapatával, ezúttal az Anderlechtet. Akkor egygólos (2–1) hazai vereség lett a dologból, nos, ezúttal is kikaptak a törökök, de legalább idegenben.

A 27 éves és 111 napos átlagéletkorú török együttes jobbára védekezni kényszerült a mezőnyfölényben játszó, kapura veszélyesebb belgák ellen. Ráadásul ezt a bekkelést nem is sikerült a szabályos keretek között tartaniuk a vendégeknek, sorra kapták a sárga lapos figyelmeztetéseket, igaz, nem egyet szövegelésért. Selcuk Inan két sárgával ki is állíttatta magát a hajrára. A mérkőzés három pontját Chancel Mbemba duplája döntötte el: a szünet előtti fejessel szerzett vezetést a házigazdáknak, majd immár emberelőnyben a hajrában biztosította be a győzelmet (2–0).

Az Anderlecht megérdemelten nyert és jutott tovább, a Galata elleni különpárharcban nem kapott ki, az idegenbeli 1–1-es döntetlen után otthon nyerni tudott.

 

Kimaradt?