BL: őrült meccseket játszottak Torinóban és Londonban

A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapjának két „legbolondabb” mérkőzését Torinóban és Londonban játszották: a Juventus egy gólos előnyt leadva került egy gólos hátrányba, hogy aztán a végén ismét egy gólos győzelmet ünnepelhessen. Az Arsenal pedig a már-már kiütéses 3-0-s vezetést herdálta el.

JUVENTUS–OLYMPIAKOSZ

A Juventus már az első percekben megmutatta, hogy vissza akar vágni az Olympiakosznak a Görögországban elszenvedett vereségért, elképesztő elánnal kezdett a torinói együttes. A nagy mezőnyfölény azonban alig-alig érett helyzetekké, kaput eltaláló lövést keveset tudott produkálni az olasz csapat.  A 21. perc azonban meghozta az áttörést. Paul Pogba harcolt ki szabadrúgást az Olympiakosz tizenhatosának előterében egy fantasztikus szóló után, és jött a szabadrúgások specialistája, Andrea Pirlo, aki a jobb felsőbe tekerte a labdát védhetetlenül. (1–0)

Sokáig azonban nem örülhetett a Juve, három perccel később ugyanis jött az egyenlítés. Alejandro Domínguez tekert középre egy szögletet, Botía megelőzte Bonuccit, és az ötösről a jobb alsóba fejelt, így a szünetben 1–1-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok. (1–1)

A fordulás után minden ott folytatódott, ahol az első félidőben abbamaradt, a Juventus támadott, az Olympiakosz próbált kontrázni. A célfutball bejött a görögöknek, a 61. percben fordítani tudtak. Ismét egy Domínguez-szögletből indult az akció, a túloldalon Maniatisz gyűjtötte be a mindenki fölött elszálló labdát és kanalazta azt középre egyből, N’Dinga pedig az ötös jobb sarkánál a rövid felsőbe fejelt. (1–2)

Az Olympiakosz öröme sem tarthatott sokáig, négy perccel később a Juventus egyenlített. Pirlo kanyarított középre a jobb oldalról, F. Llorente az ötösnél a kapufára csúsztatta a labdát, ami onnan Roberto lábára, majd a hálóba pattant. Sőt! Egy perccel később már vezetett a Juventus, Bonucci beadása után Paul Pogba próbálta továbbtenni a labdát, de Botía blokkolt, a labda maradt Pogbánál, aki állítgatás nélkül 15 méterről kilőtte a bal alsót. (3–2)

A Juventusnak több gólszerzési lehetősége akadt, a legnagyobb a 95. percben, amikor Carlos Tévezt buktatta a tizenhatoson belül Botía, így büntetőt ítélt a játékvezető. Arturo Vidal állt a labda mögé, életerős lövését Roberto a keresztlécre tolta, így a Juventus 3–2-re nyerte meg a találkozót, ami az esetleges egymás elleni elszámolásnál az Olympiakosznak lehet kedvezőbb.

MALMÖ–ATLÉTICO MADRID

Malmőben a házigazda együttes némi fölényben játszott az Atlético ellen, több ígéretesebb támadást vezetett ellenfelénél, és a kapura is veszélyesebbnek tűnt. Mindez azonban mit sem ért, hiszen Koke 30. percben szerzett találatával – parádés mozdulattal húzta a labdát sarokkal a kapuba – a madridiak szereztek vezetést. A hátrányba kerülő vendéglátók a folytatásban még inkább nekibátorodtak, és beszorították az ellent a térfelére, újabb gólt azonban az Atlético ért el, Raúl García a 78. percben lezárta a találkozó nyitott kérdéseit. Egy kontra végén jobb oldali spanyol beívelés következett – a vendégek első találatánál is jobbról érkezett a beadás –, a tizenhatosnál a lecsorgóra helyezkedő Raúl García pedig bevágta a kósza labdát a jobb alsóba. A Malmö így az ikszesnek értékelhető meccsen szerzett gól és pont nélkül maradt.

AZ ÁLLÁS

  • 1. Atlético Madrid   4      3       0       1       10–3      +7           9
  • 2. Juventus            4      2       0       2        5–4       +1           6
  • 3. Olympiakosz      4      2        0       2        6–7       –1           6
  • 4. Malmö               4      1        0       3        2–9        –7           3

Jelenleg jobb gólkülönbségével a Juventus áll az Olympiakosz előtt, ám az egymás elleni eredmények – ez számít a csoport végelszámolásánál azonos pontszám esetén – alapján a görög csapat jobb (1–0, 2–3)

REAL MADRID–FC LIVERPOOL

A címvédő Real Madrid azzal a tudattal lépett pályára a két héttel ezelőtt idegenben magabiztosan elintézett Liverpool ellen, hogy ha ismét nyer, biztossá teszi helyét a nyolcaddöntőben. A spanyolok olasz mestere, Carlo Ancelotti nem változtatott alapcsapatán, nem akarván megbontani az egyre jobban összecsiszolódó gépezetet, míg kollégája, Brendan Rodgers az igencsak kísérleti Mignolet – Manquillo, K. Touré, Skrtel, Moreno – Lallana, Lucas, Can, Allen, Markovics – Borini kezdővel állt ki a Bernabéuban.

„B-csapat Európa legnagyobb presztízsű kupájában, a Real Madrid ellen, ez méltatlan a Liverpool hagyományaihoz!” – morgolódott a találkozó előtt Gary Lineker, a BBC szakértője, de annak örülhetett, hogy Simon Mignolet kitűnő formában röpködve védte James Rodríguez és Cristiano Ronaldo helyzetét is. A harmincadik perc előtt megszerezte azért a vezetést a Real: Toni Kroos, Cristiano Ronaldo és Isco egyérintőzése végén Marcelo szinte tökéletes passzt kanyarintott Karim Benzema elé, aki pár lépésről a léc alá vágta a labdát. 1–0!

Ezután is hengerelt a mezőnyben a Madrid, de hol Mignolet védett a támadások, szabadrúgások végén, hol a 2009 májusa óta a keddi előtt csupán egy BL-mérkőzésen szereplő Kolo Touré állt jókor jó helyen.

A szünet után újabb elpuskázott CR-lehetőséggel indult a mérkőzés – a portugál Raúl BL-gólrekordjának megdöntéséért is harcolt –, amelyen egyre bátrabb lett az angol csapat, megszületett első kapura lövése is.

Nem sokkal később a mostanában rendre fickándozó Marcelo előbb Benzemának, majd a csereként beálló Gareth Bale-nek készített le ügyesen, de egyikük sem célzott pontosan (bár a walesi legalább a lécet megzörgette), válaszként Rodgers bevetette a Steven Gerrard, Coutinho, Raheem Sterling triót. Hiába, mert igazi helyzet nem adódott a „vörösök” előtt, de hátul Mignolet lehúzva tartotta a redőnyt: magabiztosan nyert és továbbjutott csoportjából a Real Madrid, helytállt a címvédő otthonában a tartalékos Liverpool.

Ronaldo nem döntötte meg végül Raúl gólcsúcsát, nagy lehetőséghez juttatva ezzel Lionel Messit, de így sem maradtunk kedd este BL-rekord nélkül: ez volt Iker Casillas 145. BL-mérkőzése, amellyel megelőzte Xavit a sorozat szereplési örökranglistáján.

BASEL–LUDOGOREC

A Basel és a Ludogorec azon vetélkedett, melyikük lép(het) fel a csoport második helyére: nos, ez a svájciaknak sikerült. Breel Embolo remek labdaátvétel után vette be a Ludogorec kapuját a 34. percben, majd Derlis González lőtte ki az alsót a 41.-ben. Shkelzen Gashi az 59. percben megszerezte a harmadikat is, véget vetve a bolgárok esélyeinek, Marek Suchy hozzátett még egyet – a Ludogorec szép lassan összeomlott Paulo Sousa csapatának nyomása alatt. Fölényes győzelmével a Basel a csoport második helyére ugrott, ám a neheze csak most jön: a továbbjutáshoz a Real és a Liverpool ellen kellene újabb pontokat szereznie.

AZ ÁLLÁS

  • 1. Real Madrid   4      4       0       0       11–2      +9           12
  • 2. Basel            4      2       0       2       6–6         0              6
  • 3. Liverpool       4      1       0       3       2–6         –4           3
  • 4. Ludogorec      4     1       0       3       3–8         –5           3

ZENIT–LEVERKUSEN

A Leverkusen kezdett aktívabban, az első félidő két legnagyobb lehetősége azonban a Zenit előtt adódott. A 13. percben Hulk szabadrúgását követően Bernd Leno csak nézte, ahogy a labda a kapufa tövéről kivágódik, nem sokkal később Alekszandr Kerzsakov nagy helyzeténél már a német kapus hárított.

Szon Hung Min a harmadik ázsiai labdarúgó, aki két gólt tudott szerezni egy BL-mérkőzésen. Korábban az üzbég Maxim Shatskikhnak és az iráni Ali Daeinek sikerült ez a bravúr.

A második játékrész elején Szon Hung Min rossz lövéssel fejezett be egy Leverkusen-kontrát, a 68. percben azonban már tökéletesen célzott a dél-koreai támadó, mégpedig egy remek szabadrúgás-kombináció végén. 0–1

Öt perc múlva szintén Szon Hung Min volt a főszereplő, aki Stefan Kiessling kiugratása után higgadtan gurított a jobb alsó sarokba. 0–2

A Zenit erejéből a hajrában már csak a szépítésre futotta (a csereként beálló José Rondón talált be a 89. percben), így a szentpétervári gárda hazai nyeretlenségi sorozata már hét mérkőzést számlál (5 döntetlen, 2 vereség) a Bajnokok Ligájában.

BENFICA–MONACO

A Monaco 1–0-s gólkülönbséggel érkezett Lisszabonban, és úgy tűnt, lejátssza harmadik 0–0-s mérkőzését is a BL idei csoportkörében. A Benfica ment előre becsülettel első győzelméért, de a hajráig nem tudta feltörni a vendégek védelmét.

A 82. percben aztán megtört a jég, egy bal oldali szöglet után a brazil Talisca elé került a labda, ő pedig közelről nem hibázott. 1–0

Ez pedig elég is volt a Benficának a három pont begyűjtéséhez, a portugál csapat pontszámban beérte a Zenitet, a Monaco pedig csak egy ponttal előzi meg. Lesz itt még izgalom az utolsó két fordulóban.

AZ ÁLLÁS

  • 1. Bayer Leverkusen    4      3     –        1       7–3         +4      9
  • 2. Monaco                   4      1     2        1       1–1           0      5
  • 3. Zenit Szentpétervár  4      1     1        2       3–4         –1      4
  • 4. Benfica                   4       1     1        2       2–5         –3     4

ARSENAL–ANDERLECHT

A mérkőzés előtt hatalmas mennyiségű eső zúdult Londonra, így talán nem is volt meglepő, hogy a mérkőzés elején rengeteg technikai hiba jellemezte a csapatok játékát. Az Arsenal nem meglepő módon sokkal többet birtokolta a labdát, mint az Anderlecht, amely biztos védekezésében és gyors kontráiban bízott. A kilencedik percben egy ilyen kontra után majdnem előnybe kerültek a belgák, Praet lövése után Mertesackerről pattant be kis híján a labda a jobb alsó sarokba.

A vendégeknek később is akadtak lehetőségei, de gólt nem tudtak szerezni, ellentétben az Arsenallal. A 25. percben Mbemba buktatta Welbecket a tizenhatoson belül, a játékvezető által befújt tizenegyest Arteta „panenkázta” a kapuba, ez a találat volt az Arsenal történetének 500. gólja, ami az Emirates Stadionban született minden versenysorozatot figyelembe véve (1–0). Négy perccel később máris megduplázta előnyét Arsene Wenger csapata, Alexis Sánchez szabadrúgása a sorfalban kötött ki, aztán a chilei nem sokat vacillált a felpattanó labdával, kapásból zúdította a bal alsó sarokba 16 méterről. 2–0

A második félidőben sem változott a játék képe, az Arsenal birtokolta többet a labdát, és veszélyesebben is futballozott, mint az Anderlecht, de így is tovább növelte az előnyét: az 58. percben Alexis Sánchez szerelte Kljestant, a megszerzett labdával Oxlade-Chamberlain tört kapura, majd hat méterről lőtte ki szép mozdulattal a bal alsó sarkot. Ez volt az Anderlecht 500. gólja, amit európai tétmeccsen kapott, hasonló statisztikával csak a Real Madrid és a Barcelona „büszkélkedhet” (3–0). Három perccel később jött a szépítés a semmiből, a csereként beálló Kawaya bal oldali beadását követően Vanden Borre lőtt három méterről a kapu közepébe erősen lesgyanús helyzetben. 3–1

A szépítés után szép csendesen csordogált a mérkőzés, mígnem Monreal lerántotta a tizenhatoson belül Mitrovicsot, a befújt büntetőt pedig Vanden Borre lőtte be a bal alsó sarokba, megszerezve ezzel saját maga és csapata második gólját. 3–2

Úgy tűnt, hogy az Arsenal be tudja húzni a mérkőzést, de jött a 90. perc és Mitrovics, aki Najar jobb oldali beadását fejelte a bal alsó sarokba 10 méterről Mertesacker mellett, így matematikailag még nem biztos az Arsenal részvétele a legjobb 16 között. 3–3

DORTMUND–GALATASARAY

A BVB a bajnokságban szenved és régen látott mélyponton van, a BL-ben viszont már négy játéknapot követően kiharcolta a tavaszi folytatást. A törökök idegenbeli 4–0-s legyőzése után hazai pályán is elintézte Galatasarayt, csak a szezonbeli első, BL-ben kapott gól adhat okot némi szomorúságra Jürgen Klopp öltözőjében.

Már az első félidő kezdetétől átvette a kezdeményezést a német csapat, amely néhány elpuskázott helyzetet követően a 25. percben a kapufát találta el Papasztathopulosz fejese után, a 39. percben viszont a háló is megrezzent, Piszczek precíz kiugratása után Marco Reus talált a kapuba Muslera lábai között. 1–0.

A második játékrészben három percet állt a játék a török szurkolók miatt, majd az 56. percben növelni tudta előnyét a Dortmund, egy jobb oldali beadást követően nem tudtak felszabadítani a törökök, Kehl fejelte le a labdát Papasztathopulosznak, aki közelről a kapuba kanalazta a labdát (2–0). A görög hátvéd első gólját szerezte a Bajnokok Ligájában.

A 69. percben betalált a Galatasaray is, Sneijder beadása után Hakan Balta szintén fejjel volt eredményes, a Dortmund ezzel első gólját kapta a jelenlegi BL-szezonban. 3–1

A szépítést követően kitámadt a Galata, majd a 74. percben egy gyors kontra végén eldöntötte a három pont sorsát a Dortmund. Aubameyang passza után Ciro Immobile is feliratkozott a gólszerzők közé, de a végeredményt Kaya öngólja állította be állította be a 4–1-es végeredményt.

A Dortmund négy fordulót követően szerzett 12 pontjával (13 rúgott és 1 kapott góljával) nemcsak a továbbjutást harcolta ki, de a Juventus 1995–1996-os BL-rekordját is beállította: csak ez a két csapat tudta megnyerni első négy csoportmeccsét +12-es gólkülönbséggel.

AZ ÁLLÁS

  • 1. Borussia Dortmund    4      4        0       0        13–1      +12         12
  • 2. Arsenal                     4      2        1       1        9–7         +2           7
  • 3. Anderlecht                4       0        2       2        5–9         –4           2
  • 4. Galatasaray              4       0        1       3        3–13      –10         1

Kimaradt?