Feljelentették a román drukkereket a román-magyar meccsen történtekért

A marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom hivatalos panaszt tett az UEFA-nál a román szurkolók október 11-ei Románia–Magyarország Eb-selejtezőn tanúsított rasszista magatartása miatt.

A magyar válogatott nem hivatalos Facebook-oldalának bejegyzése szerint a hivatalos panaszt már elküldték faxon, e-mail-ben a megfelelő helyekre, így a FARE-hálózathoz is. Az UEFA és a FARE is jelezte, hogy panaszt megkapták és továbbították az illetékeseknek.

A szervezet rasszista magatartás, fotóval dokumentált zászlóégetés, a magyar himnusz kifütyülése, sértő rigmusok (Többek között a „Kifelé a magyarokkal az országból” rigmus) és transzparensek miatt tett feljelentést, erről képi és videobizonyítékokat is csatolt.

Az UEFA honlapján megjelentek szerint a románokat lelátói rendbontás, tiltott pirotechnikai eszközök és más tárgyak használata illetve bedobása, lézerezés, valamint a játékosok helytelen viselkedése (öt vagy több sárga lap) miatt vizsgálják, míg a a magyarok ellen rasszista bekiabálások, lelátói rendbontás, tűzijáték használata és szintén a csapat által begyűjtött sok lap miatt indult eljárás. Érdekes, hogy a románok fegyelmi listáján nem szerepel a rasszista viselkedés.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=EozaSXd4rnE

Korábbi hírek szerint az európai szövetség csütörtökön hozza meg szankcióit a meccsel kapcsolatosan. Az MLSZ szerdán adott ki tájékoztatást a fejleményekről. E szerint a bukaresti Eb-selejtezővel kapcsolatban az UEFA-hoz küldött hivatalos anyagának összeállításakor szakértők véleménye mellett a válogatott játékosok beszámolóját is alapul vette az MLSZ.

„A magyar szövetség mindent elkövetett annak érdekében, hogy a fegyelmi eljárásban hatékonyan képviselje a sportszerű szurkolóink és a csapatunk érdekeit” – olvasható a közleményben, amely emlékeztet: mivel a magyar szektorokban is voltak sportszerűtlen cselekmények, valószínűsíthető, hogy megbűnhődik a szövetség és a magyar válogatott is.

Kapcsolódók

Kimaradt?