Szombaton kezdődik a Székely Vágta

Szombaton kezdődik a Székely Vágta, a budapesti Nemzeti Vágta székelyföldi előfutama. A kimagasló lovaseseményt nagy készülődés övezi, épül és szépül a helyszín, próbálnak a táncosok és a lovasok, pénteken pedig a Székely Dózsa György táncjáték nyilvános főpróbáját is meg lehet tekinteni.

Ahogyan az minden nagyobb rendezvény előtt lenni szokott, a Székely Vágta szervezői és munkatársai is már egy héttel az esemény előtt elkezdik azt apránként „felépíteni”. Hétfőn épült a színpad, rendezték a pályát, és kijelölték a sátrak helyét. Kedden a Duna Televízió munkatársai egyeztettek a helyszínen, hogy a felvételeken a legjobban élvezhető képet mutassák majd a nézőknek. Szerdán szépült a tér: a Dózsa-korabeli díszítés elemei a helyükre kerültek, színt kaptak a fatuskók, lobogtak a kis zászlók. Csütörtökön már a vásári sátrak és a jurták is épültek, péntekre készen áll a tér fogadni a lacikonyhásokat, az árusokat, a kézműveseket, és természetesen az érdeklődőket. Akik csütörtökön és pénteken feltévednek az Óriáspince-tetőre bekukkinthatnak a Székely Dózsa György tánc- és lovaspróbáinak kulisszái mögé is, hiszen a táncosok és a lovasok immár a helyszínen próbálják össze a darabot, péntek este 21.30-tól pedig a teljes produkciót, teljes felállásban is eljátszák.

Kamerás élő közvetítés

Aki nem jut fel a Székely Vágtára, ne csüggedjen. A Székely Vágta és a Vadon Egyesület honlapján élőben is követheti az eseményeket, szombaton és vasárnap pedig a Sepsi Rádió élő műsorában webkamerán láthatják és a 98,5 FM-en hallhatják is, hogy mi történik az Óriáspince-tetőn. Aki mégis lemarad az eseményről, július 26-án, szombaton, román idő szerint 16.15-kor és július 27-én, vasárnap, román idő szerint 16.25-kor egyórás összeállítást láthat a Duna Televízióban, majd ismétlésben a Duna World műsorán (július 26., 23.30; július 27., 23.15).

Érdekességek a galoppversenyről

Minden sporteseményen illik megemlíteni azokat a versenyzőket, esetünkben lovat és lovast, településeket, akik visszatérő „vendégek”, és természetesen üdvözölni kell azokat is, akik első alkalommal bátorkodnak eljönni. Először képviselteti magát a Székely Vágtán Bélafalva, Gyergyószentmiklós, Kézdisárfalva, Marosvásárhely, Székelyvarság, Csíkkozmás, Homoródszentpál és Tusnádfürdő. A lovasversenyre visszatérő patások Nana és Nasser, előbbi Barót, utóbbi Kovászna képviseletében, a tavalyi második helyezett ló, Imán idén is Kézdivásárhely színeiben indul a Góbé Futamon, és újra megmérkőzik Herceg is, aki 2012-ben első helyezést, tavaly harmadik helyezést ért el lovasával. Herceget idén Gyergyószárhegy lovasa üli meg.

A patások mellett számos visszatérő versenyzője is van a Vágtának, Tofán Imola (Barót), Bagoly Szabolcs (Bélafalva), Jakab Norbert (Előpatak), Szabó Ferencz (Homoródszentpál), Máté László (Kézdisárfalva), Kövér György (Kovászna), Zsigmond János (Lemhény), Már Dénes (Réty), Jani András (Sepsiszentgyörgy – Góbé Futam), Bartha Ferenc (Szotyor) ismét nyeregbe ül a győzelemért, viszont Tofán Imola és Kövér György kivételével egyikük sem a korábbi képviselt település színeiben indul. Szintén régi „motorosnak” számít Fazakas János Alpár, aki 2012-ben második lett, idén Székelyvarságért küzd, és Ugron Attila is, aki kétszer képviselte Csernátont, 2012-ben harmadik helyet is szerzett a településnek, idén viszont Nyujtódért száll harcba. Érdekesség továbbá, hogy a tavalyi második helyezett, Bódi Albert kétszer galoppozik majd, mind a kétszer Kézdivásárhely színeiben. A tavalyi harmadik helyet elért André Mónika ebben az évben Sepsiszentgyörgyöt képviseli a Székely Vágtán.

A Székely Vágtának három legfiatalabb versenyzője van, Tofán Imola (Barót), André Mónika (Sepsiszentgyörgy) és Burista Zsófia (Kászon) mindhárman 19 évesek. A mezőny legidősebb versenyzője idén is az 55 éves Szabó Ferencz (Homoródszentpál). A legtöbb lovast indító önkormányzatok Kézdivásárhely (öt induló) és Sepsiszentgyörgy (három induló), a négy év alatt minden évben képviselt települések közé sorolhatjuk Kilyént, Kovásznát, Kézdivásárhelyt, Rétyet, Szotyort és Sepsiszentgyörgyöt.

Kapcsolódók

Kimaradt?