Érvényesült a papírforma, az Asesoft lesz a Várad ellenfele

Nem sikerült felborítania a papírformát a Kolozsvári U-Mobitelco kosarasainak az országos bajnokság elődöntőjének ötödik mérkőzésén, így a címvédő és alapszakaszgyőztes Asesoft Ploiești jutott a döntőbe, ahol a Nagyváradi CSM lesz az ellenfele.

A sokkal nagyobb játékerőt képviselő dél-romániai alakulat villámrajtot vett, a 3. percben 13-2-t mutatott az eredményjelző tábla. Ebben a periódusban Jonte Flowers volt az Asesoft legponterősebb játékosa, az amerikai három hárompontossal öntött olmot a vendégek lábába. A kolozsváriak kapaszkodtak ugyan, de az első neyed végén így is kilenc pontos hátránnyal (24-15) vonulhattak tanácskozni. 

A következő két negyedet az U-Mobitelco 17-13, illetve 16-14 részeredménnyel nyerte, így az utolsó 10 perc ádáz csatát ígért. A házigazdák mindvégig vezettek, a kolozváriak legközelebb másfél perccel a vége előtt kerültek, amikor 65-63-nál támadhattak is. A kimaradt kosár után az Asesoft 7-0-s run-t mutatott be és ezzel tulajdonképpen el is döntötte a meccs és a továbbjutás kérdését.

Az országos bajnokság döntőjében az alapszakasz két első helyezettje, az Asesoft Ploiești és a Nagyváradi CSM találkozik, a négy megnyert mérkőzésig tartó sorozat a hétvégén kezdődik a pályaelőnnyel rendelkező bajnokcsapat csarnokában.

Kapcsolódók

Kimaradt?