Hétfőn kezdődik Oscar Pistorius döntő pere

Hétfőn kezdődik az évszázad pere, legalábbis Dél-Afrikában így nevezik a barátnőjét, Reeva Steenkampot tavaly Valentin-napon megölő Oscar Pistorius ügyét. Szándékos gyilkossággal vádolják, az amputált lábú paralimpiai bajnok futó azzal védekezik, hogy azért lőtt rá éjszaka többször is a fürdőszobában a barátnőjére, mert azt gondolta, hogy egy betörő van a házban.

A szomszédok hangos veszekedést hallottak a lövések előtt. Az előzetes hírek szerint 107 embert fognak meghallgatni az ügyben, törvényszéki szakértők, családtagok, barátok, szomszédok és Pistorius egyik volt barátnője is az esküdtszék elé vonul majd. A vádlott vakációzással és új, 19 éves barátnőjével készül a tárgyalásra - írja az Origo.

Jules Epstein, a Widener Egyetem docense szerint azért is lesz nehéz dolga a bíróságnak, mert Pistorius a legjobban képzett jogászokat és törvényszéki szakembereket - nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a legdörzsöltebb ügyvédeket - szedte maga köré. „Egy jól felépített stáb sokszor mindennél többet ér" - mondta a docens.

A nyomozók szerint közelebb vihet az igazsághoz, ha sikerül hozzájutni Pistorius iPhone-jának teljes tartalmához, ők főleg az SMS-ekre és a WhatsApp-üzenetekre kíváncsiak, az atléta azonban azt állítja, hogy elfelejtette a jelszót a telefonjához. A nyomozók ezért az FBI-hoz fordultak, hogy vegye rá az Apple-t, hogy törje fel Pistorius iPhone-ját, ezzel segítve a nyomozást.

A bíróság úgy döntött, hogy ezúttal élőben közvetítheti a televízió és a rádió a pert. A tárgyalóteremben három kamera lesz elhelyezve, azok képét egy Oscar Pistorius Trial csatorna fogja élőben adni, amelyet erre a célra hoztak létre, a közvetítés már vasárnap elindul és 24 órán keresztül tart majd. „Dél-Afrikában soha nem történt még ilyen eset, hogy az ország bálványa ilyen ügybe keveredjen, ez egész Dél-Afrikára tartozik" - hangzott a hatósági indoklása. Utoljára a sportolóknál O. J. Simpson ügyében volt ekkora a médiaérdeklődés, a volt amerikaifocistát szintén azzal vádolták, hogy meggyilkolta a feleségét.

A Time magazin által korábban a világ 100 legbefolyásosabb embere közé beválasztott Pistorious az ügy média részét is profin kezeli, nem igazán ad támadási felületet a sajtónak, hiszen sem a Twitteren, sem az Instagramon nem frissíti a profilját a tragédia óta. A Twitteren az idén február 13-án éjszaka, a tragédia évfordulóján annyit kiírt, hogy a hivatalos honlapján néhány, szívből jövő szót olvashatnak tőle. 

„Nincs szó, amely leírná, amit érzek a pusztító baleset miatt, amely akkora szívfájdalmat okozott mindenkinek, aki szerette, és még most is szereti Reevát. A fájdalom és a bánat - főleg amelyet Reeva szülei, családja és barátai éreznek - nagy szomorúsággal tölt el engem is. Reeva elvesztése és az a tragikus nap olyan traumát okozott nekem is, amely végig fogja kísérni az életemet” – olvasható a honlapján.

Ennek ellenére a Mirror brit lap néhány napja arról számolt be, hogy a 27 éves futó egy dél-afrikai üdülőhelyen, Knysnában nyaralt, így próbált meg felkészülni a tárgyalássorozatra. Eközben a meggyilkolt barátnő, Reeva Steenkamp apja stroke-ot kapott, és kórházba került. Reeva bátyja, Mike szerint a stroke akkor következett be, amikor az apa kinyitotta az újságot, és abban a közelgő perről írtak. Továbbá a Sun arról számolt be, hogy Pistoriusnak már új barátnője is van, egy 19 éves orvostanhallgató, Leah Sky Malan, akivel decemberben, egy mozambiki nyaraláson ismerkedett meg.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?