Brazília nyerte a női kézilabda világbajnokságot

Brazília nyerte a női kézilabda-világbajokságot, miután 22-20-as győzelmet aratott a döntőben a hazai közönség előtt játszó Szerbia csapata fölött. A bronzérmes a Lengyelországot 30-26-ra legyőző Dánia lett.

A négy legjobb közé három meglepetéscsapat került, hiszen a nagy favoritok közül egyedül Dániának sikerült beverekednie magát a legjobb csapatok közé. Érdekesség az is is, hogy mindhárom dobogós csapat a B-csoportból került ki: Brazília, Szerbia és Dánia közül a dél-amerikaiak végeztek a csoport élén (százszázalékos teljesítménnyel), őket a házigazdák, majd a dánok követték.

A brazilok a nyolcaddöntőben a hollandokat ejtették ki, majd Magyarország felett arattak győzelmet (kétszeri hosszabbítás után), majd hat góllal diadalmaskodtak a dánok ellen az elődüntőben. Szerbia szoros csatában győzte le a dél-koreaiakat a negyeddöntőbe jutásért, majd a címvédő Norvégiát ejtették ki a négy között, végül pedig a lengyelek ellen aratott diadallal kerültek a döntőbe a hazai rendezésű világversenyen.  

Egyik döntőbe jutott csapat sem állt még világbajnoki dobogón, így a találkozó előtt már biztos volt az, hogy újonc csapat kerül majd a dobogó legtetejére.

Szoros csatát hozott a döntő a teltházas belgrádi arénában, ahol végig kiélezett volt a küzdelem a  csapatok között. Az első négy perc alatt Da Silva két gólt is lőtt a hazaiknak, majd Rodrigues is betalált, míg a másik oldalon egyetlen gólt sikerült szerezni a torna legjobb beállójának megválasztott Cvijics révén.

Nem tudták kihasználni az emberelőnyüket a házigazdák, a szerb beálló volt az egyetlen, aki az első tízpercben be tudta venni a brazil kaput, 5-5-re felhozva csapatát, sőt a hétméterest értékesítve vezetéshez is jutottak (5-6). Az első félidő közepén két góllal is vezettek a szerbek, ám a brazilok egyenlíteni tudtak és az első harminc perc végére 13-11 arányban vezettek is.

A második félidő elején megtartották lendületüket a brazilok, 16-11-re alakították az eredményt, ám Lekicsék egy gólra csökkentették hátrányukat, miközben az ellenfél közel hét percig nem tudott kapuba találni. Az utolsó percekre maradt a döntés: 19-19 volt az állás négy perccel a vége előtt, azonban a brazilok emberhátrányban is gólokat tudtak dobni, így 22-20-ra megnyerték a mérkőzést.

Közben a torna álomcsapatát is megválasztották, Görbicz Anita lett a legjobb írányító, míg a szintén Győrben játszó Eduarda Amorim lett a torna legértékesebb játékosa.

NŐI KÉZILABDA-VB, SZERBIA

Döntő
Brazília-Szerbia 22-20

Belgrád, 19 467 néző. V: García, Marin (spanyolok)
Brazil gólszerzők: Nascimento 6, Da Silva, Rodrigues 4-4, Amorim 3, Nunes, Cavaleiro 2-2, Piedade
Szerb gólszerzők: Cvijics 5, Damnjanovics, Lekics 4-4, Zsivkovics, Nisavics 2-2, Krpezs, Ognjenovics, Popovics 1-1

A NŐI KÉZILABDA-VB ALL STAR-CSAPATA

Kapus: Barbara Arenhart (brazil)
Jobbszélső: Vu Szun Hi (dél-koreai)
Jobbátlövő: Susann Müller (német)
Irányító: Görbicz Anita
Beálló: Dragan Cvijics (szerb)
Balátlövő: Szanja Damnjanovics (szerb)
Balszélső: Maria Fisker (dán)

A torna legjobb játékosa: Eduarda Amorim (brazil)

Kapcsolódók

Kimaradt?