Drámai mérkőzésen kaptak ki a magyar lányok a kézi vb-n

Drámai végjátékban, kétszeri hosszabbítás után 33-31-re kikapott a magyar női kézilabda-válogatott Brazíliától a szerbiai világbajnokság negyeddöntőjében. A magyar csapat rossz kezdést követően felzárkóztak, de a rendes játékidő végén döntetlen volt az állás. A hosszabbításban a dél-amerikaiak kerekedtek felül.

Rosszul kezdte a mérkőzést a magyar válogatott, a védekezés és a támadás egyaránt gyengén működött, hiszen tizenhárom perc után 7-2 volt az állás a brazilok javára. Az ellenfélnél elsősorban Nascimento volt elemében támadásban, Arenhart pedig a kapuban blokkolta a magyar lövéseket. Az első negyedóra végére magukra találtak a magyarok, Tomori és Szucsánszki is a kapuba talált, csökkentették a magyar csapat hátrányát, Bognár-Bódi Bernadett pedig szélről lőtt gólt.

A dél-amerikaiak kapusa kapott kétperces kiállítást, majd Rodriguest is kiküldték a játékvezetők, így kettős, sőt hármas emberelőnyben (közben Cavaleirót is padra ültették) is játszhattak Görbiczék, mégis gólt kaptak. A különbség csökkent a két csapat között, már csak egy gól hátránya volt a Hajdu-csapatnak, Bulath és Tomori tudott gólt szerezni. Az első félidő végén 12-11 volt az állás, még mindig a brazilok javára.

Úgy tűnt, a második félidő ugyanúgy kezdődik, ahogy első, hiszen a Amorimék újabb gólokat szereztek, ezúttal azonban nem hagyták őket meglépni Tomoriék. Kiharcolta a döntetlent a magyar csapat 17-17-nél Görbicz talált a kapuba. A vezetést is sikerült kiharcolniuk a magyaroknak. Kapkodós játék jellemezte az utolsó tízpercet, így nem született döntés a rendes játékidőben, ami 26-26-tal ért véget.

A kétszer ötperces hosszabbítás első részében Kovacsicz lőtt gólt, de a második részben három brazil találat is született, de Görbicz Anita is eredményes volt, majd Tomori Zsuzsa az utolsó percben hozta vissza döntetlenre a mérkőzést (29-29).

Mivel egy hosszabbítás sem döntötte el a mérkőzést, a második következett, újabb kétszer öt perc, amit a magyar csapat emberhátrányban kezdett és Nascimento vezetést is szerzett nekik. Amorim és Cavaleiro kiállításával újabb kettős emberelőnyt kaptak a magyarok, ami alatt Cifra révén sikerült is egyenlíteniük. Nascimento közben megszerezte tizedik gólját, majd újabb brazil találat született. Bulath góljára is válaszolni tudtak a brazilok, így 33-31 arányban nyertek, és ők jutottak be a világbajnokság első négy csapata közé.

Brazília-Magyarország 33-31

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?