2022-es katari foci-vb: győzelmi kényszerben a magyar és a román válogatott

Románia két győzelemmel, Magyarország pedig két vereséggel a háta mögött készülhet a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának szeptemberi körét záró összecsapására.

Fotó: MLSZMint írtuk, a Marco Rossi vezette magyar labdarúgó-válogatott pár napon belül Angliától 4-0-ra, Albániától pedig 1-0-ra kikapott, így a korábban elfoglalt 2. helyről visszacsúszott az I-csoport 4. pozíciójára. Öt forduló után a táblázatot a hibátlanul menetelő Anglia vezeti, a mögött álló csapatok – reálisan – csak a pótselejtezőt jelentő 2. helyért harcolhatnak. Ezt jelenlegi állás szerint a 10 pontos Lengyelország foglalja el, a 9 pontos Albánia és a 7 pontos Magyarország „rúghat még labdába”. A szerda esti 6. fordulóban Albánia és Magyarország számára is megadódhat a lehetőség, hogy megelőzze a lengyeleket, akik hazai pályán játszanak rangadót a listavezető angolokkal. Ehhez viszont mindkét válogatottnak érvényesíteni kell a papírformát és nyerni a csoport utolsó két helyén álló San Marino, illetve Andorra ellen.

A magyar válogatott romániai idő szerint 21:45 órakor fogadja Andorrát a Puskás Arénában. Bár az ellenfél játékereje elmarad az Albánia vagy Anglia által képviselttől, Marco Rossinak továbbra sincs könnyű dolga, mivel több meghatározó futballistájára sem számíthat: a kapus Gulácsi Péter egy ütközés után sérült meg Albániában, míg a védelem oszlopa, Willi Orbán sárga lapos eltiltás miatt kénytelen kihagyni az összecsapást. A válogatott csapatkapitányának, Szalai Ádámnak még az elbasani összecsapás előtt lett pozitív a koronavírustesztje és noha azóta már többször is negatív eredményt produkált, egyelőre nem lehet tudni, pályára léphet-e a Puskás Arénában. Ott lehet ugyanakkor a gyepen Szoboszlai Dominik, aki külön kérte az RB Leipziget, hogy a harmadik összecsapásán is segíthesse a válogatottat, a német klub pedig engedélyezte ezt.

A csoportból az első helyezett jut ki a 2022-es, katari vb-re, a második pedig pótselejtezőt játszhat a részvételért. A magyar válogatottnak a pótselejtezőre még akkor is van esélye, ha a második helyet sem sikerül megszereznie, mivel tavaly ősszel megnyerte a kvartettjét a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Az NL-ből ugyanis a két legjobb olyan csoportgyőztes csatlakozik a pótselejtező mezőnyéhez, amely a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen. A 12 csapat egymérkőzéses elődöntő-döntő rendszerben küzd majd meg a fennmaradó helyekért.

Rossi két támadóval rohamoz

Fotó: MLSZMarco Rossi keddi online sajtótájékoztatóján elmondta, semmiképpen sem szabad lebecsülniük az andorrai együttest, különösképpen a jelenlegi helyzetben, amikor a gárda szeretné elfelejtetni az előző két mérkőzésen történteket. A tréner kiemelte, a legfontosabb a győzelem, valamint szeretnének jó teljesítményt is nyújtani, és ha ez több góllal is párosul, azt pluszként fogja fel. Megjegyezte, az elmúlt két napban nem a megszokott rutin szerint dolgoztak, számoltak az angolok és az albánok elleni vereség hatásával. Hozzátette, sokat beszélgetett a szakmai stáb a futballistákkal, akiknek reményei szerint sikerült megfelelően feldolgozniuk a történteket, és így szerdán képesek lesznek legjobbjukat nyújtani.

Leszögezte, egy jóval támadóbb szellemű csapatot küld majd a pályára szerda este és várható néhány taktikai változás is, például az biztos, hogy két támadóval kezdi a találkozót a válogatott.

Európai világbajnoki selejtezők, I-csoport, 6. forduló

  • Magyarország –Andorra (szerda, 21.45 – M4 Sport)
  • Lengyelország-Anglia (szerda, 21.45 - Digi Sport 2, Look Sport +)
  • Albánia-San Marino (szerda, 21.45)

1. Anglia                 5        5     -     -    17- 1    15
2. Lengyelország  5        3     1     1    18- 7   10
3. Albánia               5        3     -     2    5- 6    9
4. Magyarország   5        2     1     2    10- 9    7
5. Andorra              5        1       -   4    3-12      3
6. San Marino        5        -      -     5    1-19     0

A trikolórok győzni mennek Szkopjéba

Fotó: Facebook/Echipa Nationala de FotbalIzland idegenbeli, és Liechtenstein hazai legyőzése után a Mirel Rădoi vezette román labdarúgó-válogatott szerda este Észak-Macedóniában térhet vissza véglegesen a 2. helyért harcoló csapatok közé a katari vb-selejtezők j-csoportjában. A jelenleg 9 pontos trikolórok a tabella 3. helyét foglalják el Németország és Örményország mögött, viszont egy ponttal megelőzik szerdai vendéglátójukat.

Mivel az előttük álló örmények valószínűleg nem betliznek a sereghajtó Liechtenstein ellen, ezért az ideiglenes 3. hely a szkopjei mérkőzés tétje. Mi több, egy vendéggyőzelem esetén az északmacedónok  nagyjából kiszállnának a küzdelemből.   

J-csoport, 6. forduló

  • Örményország–Liechtenstein (szerda, 19:00 - Digi Sport 1, Look Sport +)
  • Észak-Macedónia–Románia (szerda, 21:45 - Pro TV)
  • Izland–Németország (szerda, 21:45 -  Digi Sport 1, Look Sport)

1 .Németország           5       4          –         1              13–  2    +11         12
2. Örményország        5       3           1         1               6–  8       –2       10
3. Románia                   5       3           –         2              9–  6       +3        9
4. Észak-Macedónia   5       2           2         1              11–  6      +5         8
5. Izland                        5       1            1         3               6–10      –4         4
6. Liechtenstein          5        –           –         5               1–14       –13        0

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?