2020-as foci Eb: csak beoltott szurkolók lehetnek ott a budapesti meccseken

Fotó: Facebook/Puskás ArénaAz idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein a tervek szerint csak azok a szurkolók lehetnek majd ott a Puskás Aréna lelátóin, akik megkapták a koronavírus elleni védőoltást.

„Azt jeleztük az UEFA-nak, hogy azok vehetnek részt az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein, akiket beoltottak” – mondta Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón, hozzátéve, hogy „május végéig mindenki oltást kaphat, aki szeretne oltást kapni”, és mivel az Eb magyarországi meccseire júniusban kerül sor, „ezért bízunk benne, hogy addig magunk mögött hagyjuk ezt a szörnyű időszakot”.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke korábban arra kérte a rendező országok szövetségeit, április 7-ig álljanak elő egy tervezettel, hogy hány nézőt tudnak beengedni a mérkőzésekre.

A The Times január végén arról írt, az UEFA kidolgozott egy vészforgatókönyvet, mely szerint az Európa-bajnokság meccseire jó részt csak a rendező országokból érkezhetnének drukkerek – ebben az esetben újrakezdnék az egész jegyértékesítési folyamatot. A Puskás Arénában az eredeti tervek szerint három csoportmérkőzésre (amelyből kettőt a magyar válogatott játszik) és egy nyolcaddöntőre kerül majd sor.

Labdarúgó Európa-bajnokság, az F csoport programja (időpontok romániai idő szerint)

  • Magyarország–Portugália (június 15., kedd, 19.00) – Puskás Aréna
  • Franciaország–Németország (június 15., kedd, 22.00) - München
  • Magyarország–Franciaország (június 19., szombat, 16.00) – Puskás Aréna
  • Portugália–Németország (Június 19., szombat, 19.00) - München
  • Portugália–Franciaország (Június 23., szerda, 22.00) – Puskás Aréna
  • Németország–Magyarország (Június 23., szerda, 22.00) - München

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?