Teltházas Eb-döntőről álmodozik Boris Johnson brit kormányfő

Boris Johnson brit miniszterelnök bejelentése szerint májusban visszatérhetnek a stadionokba a futballszurkolók, következésképpen a labdarúgó Európa-bajnokság angliai mérkőzéseit, köztük a két elődöntőt és döntőt is a telt házas Wembley Stadionban rendeznék meg. 

Fotó: Twitter/WembleyStadiumBoris Johnson hétfő este azt mondta, a terv szerint május 17. után engednének be szurkolókat a létesítményekbe, így a Premier League utolsó, május 23-i fordulójában tíz csapat is nézők előtt fogadhatná ellenfelét. Az alacsonyabb osztályú ligák május 9-én zárulnak, ugyanakkor a feljutásért zajló rájátszást már a helyszínen is figyelemmel követhetnék a drukkerek. Az FA Kupa döntője még zárt kapus lenne, mert azt május 15-én rendezik.

A kormány tervei szerint a nagyobb kültéri létesítményekbe 10 ezer ember mehet majd be, a kisebbekbe pedig négyezer, vagy a teljes befogadóképesség maximum fele. A fedett csarnokok esetében ezer fő, vagy ugyancsak a teljes befogadóképesség maximum fele lesz a limit.

A sportesemények és egyéb szórakoztató programok esetében legkorábban június 21-től oldhatják fel teljesen a korlátozó intézkedéseket. Eszerint az idén nyárra halasztott – részben Magyarországon, a budapesti Puskás Arénában rendezendő – labdarúgó Európa-bajnokság utolsó londoni csoportmeccse (Anglia–Csehország, június 22.), valamint a torna végjátéka, a két elődöntő és a finálé már a telt házas Wembley Stadionban lehet.

Kapcsolódók

Kimaradt?