Az UEFA fontolgatja, hogy egy ország legyen a 2020-as foci-Eb rendezője

Fotó: Moldován Árpád ZsoltKarl-Heinz Rummenigge, a Bayern München ügyvezető elnöke szerint az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) mérlegeli, hogy 12 ország egy-egy városa helyett egyetlen országban rendezzék meg az idén nyárra halasztott labdarúgó Európa-bajnokságot, melynek Budapest és Bukarest is az egyik helyszíne lenne.

„Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a torna különleges rendezésének ötlete akkor vetődött fel, amikor a koronavírus még nem létezett” – fogalmazott a Münchner Merkur/TZ című újságnak Karl-Heinz Rummenigge. „Ismerem az UEFA elnökét, Aleksander Ceferin hihetetlenül óvatos a koronavírus kapcsán, így azon gondolkodik, hogy ebben a nehéz időszakban nem lenne-e értelmesebb csak egy országban játszani a tornát.”

A pandémia miatt egy évvel elhalasztott esemény egyik házigazdája Budapest lenne, a Puskás Arénában három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerülne sor. A jelenlegi állás szerint az Eb-résztvevő magyar válogatott hazai pályán találkozna a világbajnok franciákkal és a címvédő portugálokkal. A magyar főváros mellett London, Glasgow, Dublin, Bilbao, Amszterdam, Koppenhága, München, Róma, Szentpétervár, Bukarest és Baki lenne rendező.

 

Az UEFA a várakozások szerint márciusban dönt véglegesen a torna sorsáról. Ceferin múlt heti nyilatkozata szerint a lakosság átoltottsága kulcsfontosságú ahhoz, hogy az eredeti terveknél maradjanak.

 

Az Eb-t június 11. és július 11. között rendezik.

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?