BL: Guardiola Bayernje sem gyengébb Heynckes csapatánál

Pep Guardiola Bayernje ugyanott folytatja a Bajnokok Ligája szereplést, ahol a tavalyi csapatot csúcsra vezető Jupp Heynckes abbahagyta: a bajorok fölényes játékkal verték ki a focit a Manchester City fejéből. A szerdai játéknapon elkönyvelhettük még a Real Madrid győzelmét és a másik manchesteri egyesület pontszerzését (vesztését?) Donyeckben.

LEVERKUSEN–REAL SOCIEDAD 2-1

Az első fordulóban pont nélkül maradó csapatok élvezetes első félidőt produkált, mindkét oldalon adódtak lehetőségek, ám úgy tűnt, 0–0-val vonulnak szünetre a felek. Az első félidő hosszabbításában azonban érkezett Simon Rolfes, és a Manchester United otthonában is betaláló leverkuseni játékos egy remek fejessel vezetéshez juttatta a Bayert. 1–0

A második félidőt nagyon aktívan kezdte a Real Sociedad, ami hamar meghozta az eredményét. A vendégek tizenegyeshez jutottak, és bár Carlos Vela lövését Bernd Leno kivédte, a kipattanóra a mexikói ért oda elsőként, és másodszor már nem hibázott. 1–1

Idegenben is kifejezetten bátran játszott a baszk csapat, ám a félidő végén újra kapitulált, így ismét pont nélkül maradt. A Leverkusen hőse a 85. percben csereként beálló Jens Hegeler lett, aki a 92. percben szabadrúgásból mértani pontossággal tekert a jobb felső sarokba. 2–1

SAHTAR DONECK–MANCHESTER UNITED 1-1

A mérkőzés előtt a legfontosabb kérdés az volt, hogy a Manchester United a bajnokságban tapasztalt gyengébb formáját hozza-e, vagy folytatja a BL-ben megkezdett győzelmi sorozatát.

Az első negyedóra rendkívül alacsony színvonalú játékot hozott. Hosszú indításokkal operáltak a küzdő felek, de ritka volt, hogy többször is csapattársnak tudtak volna passzolni. Aztán amikor már kezdtek a játékkal is foglalkozni a csapatok, rögtön megszerezte a vezetést a Manchester United. A 18. percben a jobb oldalon alakult ki az angol csapat támadása, bedobás után Fellaini játszott középre, ahol a hibázó védők közé bedobta magát Welbeck, és esetében 4 méterről a kapuba továbbított. 0–1

Ami a gól után történt, az a futball kevésbé szép arcát mutatta. A Sahtar ment előre becsülettel, futott is, rúgott is, de a tizenhatos előterében elfogyott a tudománya. A Manchester United védői mindig idejében odaértek, a beadásokba beleléptek, és higgadtan hozták ki a labdát, hogy aztán a középpályán lelkesen elszórják... A Sahtar igyekezete csak szögletekre volt elég, manchesteri szempontból pedig bőven jónak tűnt az az egygólos előny.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első félidőben abbahagyták a csapatok. Lelkesen támadott a Sahtar, a MU pedig szorgalmasan védekezett. Annyi újdonság azért akadt, hogy a félidő első tíz percében a bal oldalon több veszélyes akciót is vezettek a hazaiak, ilyenre az első félidőben nem volt példa. Az MU továbbra sem volt hajlandó megszakadni az erőlködésben, biztonsági játékkal őrizte soványka, de értékes előnyét.

Az utolsó húsz percben letámadásra váltott a Sahtar, hibára akarta kényszeríteni a vendégvédőket. Ehhez azonban gyakrabban kellett volna üresbe mozogniuk a csatároknak, de mivel ezt nem tették, fel-felharsant a füttyszó a Donbasz Arénában.

Figyelmeztető volt azonban, hogy a hazai csapatból Rakickijnak többször is sikerült a védők mögé kerülnie, és veszélyes beadásokkal zavart keltenie a manchesteri védelemben. Mivel az angol védelem nem találta ennek az ellenszerét, rá is fizetett az MU a túlságosan defenzív taktikájára.

A 76. percben ugyanis egyenlített a Sahtar. Megint Rakickijé volt az érdem, aki a bal oldalról, az ötössel egy magasságban adott középre, Vidicsről lepattant a labda, éppen az érkező Taison elé, aki 8 méterről, irtózatos erővel vágta a léc alá a Sahtar egyenlítő gólját. 1–1

A gól után vérszemet kapott a Sahtar, ekkor már a manchesteri csapatnak momentumai sem voltak, beszorult a saját kapuja elé. De ezt annyira jól tette, hogy újabb gól már nem született, így igazságosnak mondható döntetlennel, továbbra is veretlenül várhatja a két csapat a harmadik fordulót

REAL MADRID–KÖBENHAVN 4-0

A labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában, a Real Madrid–Köbenhavn meccsen a 6. percig kellett várni az első nagy hazai helyzetre. Marcelo bal szélről érkező beadását Karim Benzema három méterről fejelte a kapu mellé. A francia csatár mentségére szóljon, hogy kicsit mögé érkezett a labda, így meglehetősen kicsavarodott helyzetből kellett fejelnie.

Azt nem mondhatjuk, hogy a Real szétszaggatta volna az istrángot a nagy rohamok közepette, de kényelmes futballal is megszerezte a vezetést. A 21. percben a Real tulajdonképpen lemásolta az első helyzetet, megint Marcelo adott be balról, csakhogy ezúttal Cristiano Ronaldo érkezett a hosszún, egy kicsit jobb ütemben, mint korábban Benzema, és közelről a kapuba fejelt. 1–0Cristiano Ronaldónak ez volt a 25. BL-gólja a legutóbbi 21 Bajnokok Ligája-meccsén, ebben a szezonban már a negyedik (a Galatasaray ellen az 1. fordulóban triplázott), a sorozatban pedig összesen az 55. találata.

A második félidőben, a 65. percben megérkezett a második Cristano Ronaldo-gól, amivel végleg el is dőlt a meccs. A portugál újra fejjel, és megint csak három méterről volt eredményes, de ki kell emelni a gólpasszt adó Di Maríát is, aki a jobb lába mögött nyúlt át ballal, és úgy adott be (ezt hívják rabonának) a jobb oldalról. 2–0

A ponto(ka)t az i-re Di María tette fel, aki egy nagy helyzet és egy gólpassz után két gólt is szerzett a hajrában (az elsőt húsz méterről), ezzel 4–0-ra nyert a Real Madrid.

JUVENTUS–GALATASARAY 2-2

Az olasz Roberto Mancinit hétfőn nevezték ki Fatih Terim helyére a Galatasaraynál vezetőedzőnek, szerdán pedig már BL-meccsen kellett helytállnia új csapatával, méghozzá Olaszországban, a Juventus vendégeként.

A torinóiak az első félidőben enyhe mezőnyfölényben játszottak, többet birtokolták a labdát, több lövésük is volt – elsősorban a két szélen veszélyeztettek és próbáltak a törökök mögé kerülni a hazaiak –, gólt azonban a vendégek szereztek.

A 36. percben Didier Drogba lépett ki a Juventus védőjétől, Leonardo Bonuccitól kapott labdával. Gianluigi Buffon a kapuból kifutva még megpróbált tisztázni, de az elefántcsontparti csatár túljutott rajta, majd az üres kapuba továbbított. 0–1

Az első félidő krónikájához hozzátartozik, hogy a hazaiaktól Mirko Vucsinicset (Fabio Quagliarella váltotta), a vendégektől Semih Kayát kellett lecserélni (Gökhan Zan) sérülés miatt.

A második félidőben az idő múlásával egyre elkeseredettebben küzdött a Juve az egyenlítésért. A torinóiak szinte minden helyzetből próbáltak tüzelni, a 70. percben már 19 kapura lövésnél tartottak, de csak hétszer találták el a kaput. Carlos Tévez, Quagliarella és Vidal is próbálkozott becsülettel, de a Galata védelme, Fernando Muslera kapussal az élen sokáig állta a sarat. A torinóiaknál az utolsó bő húsz percre az a Fernando Llorente is beállt a védő Bonucci helyére, aki eddig ebben a szezonban csak három tétmeccsen játszott.

A 78. percben Kassai Viktor játékvezető szabálytalannak ítélte meg a tizenhatoson belül Nordin Ambrabat belépőjét Quagliarellával szemben, a büntetőt pedig Arturo Vidal értékesítette. 1–1

A meccsnek azonban még közel sem volt vége, a 87. percben Andrea Pirlo beadásából Quagliarella fejelt gólt, amire a másik oldalon szinte azonnal válaszolni tudott Umut Bulut, aki egy lecsorgó labdából volt eredményes. Ezzel a Galatasaray ponttal távozhatott Torinóból. 2–2

PARIS SAINT-GERMAIN-BENFICA 3-0

Nyugodt szívvel kijelenthető: a PSG győzelméhez egy pillanatig sem fért kétség. Az erődemonstrációt az ötödik percben kezdték meg a franciák, amikor Blaise Matuidi ugratta ki a jobb oldalon Gregory van der Wielt, akinek laposan középre tett labdájába Zlatan Ibrahimovicnak már csak bele kellett tennie a lábát. 2001 márciusa óta nem szerzett ilyen korán gólt a BL-ben a párizsi együttes. 1–0

A korai gólt követően a második találatra sem kellett nagyon sokat várni. A 25. percben Ibrahimovic sarkazott Marco Verratti elé, aki a lehető legjobb ütemben ugratta ki Matuidit, a francia középpályás az ötössel azonos magasságban a bal oldalról középre lőtte a labdát, amelyet Marquinhos közelről a kapuba kotort. A brazil hátvéd ötödik tétmeccsén harmadszor volt eredményes a PSG-ben. Nem rossz egy középhátvédtől... 2–0

A Benficát a második gól végképp megtörte, és öt perccel később kapta a következőt. Thiago Motta szöglete után Ibrahimovic fejelt a kapuba, bár a labda még megpattant a lisszaboniak egyik védőjén is, de a gólt hivatalos a svéd kapta. Ibra napra pontosan hat évvel ezelőtt fejelt legutóbb gólt a BL-ben, míg a Paris Saint-Germain játékosai ebben az idényben már negyedszer voltak eredményesek fejjel a legrangosabb európai kupasorozatban. A legutóbbi kiírásban a Bayern München volt a leghatékonyabb a „levegőben", ötször szerzett ily módon gólt. 3–0

A második félidőben már a Benficának is voltak lehetőségei, de a PSG végig irányítása alatt tartotta a meccset, és magabiztos győzelmet aratott. Nem mellesleg már 25 európai kupameccs óta veretlen otthon.

ANDERLECHT–OLYMPIAKOSZ 0-3

A Megyeri Balázst is foglalkoztató, de be nem vető Olympiakosz brüsszeli vendégjátéka során az első félidőben tulajdonképpen egyszer ment el a kapuig, de akkor gólt is szerzett. A 17. percben hajtotta végre ezt a „bravúrt" a pireuszi együttes, amely Kosztasz Mitroglu közeli lövésével szerezte meg a vezetést, miután Javier Saviola kihasználta a hazai védők hibáját, és ajtó-ablak helyzetbe hozta őt. 0–1A 25. percben óriási egyenlítési lehetőséghez jutott az Anderlecht. Andreasz Szamarisz lerántotta a tizenhatoson belül Sascha Kljestant, tizenegyes. A labda mögé Alekszandar Mitrovics állt, akinek a jobb alsó sarokba tartó lövését Roberto bravúrral hárította. A belga csapat története során már negyedszer kapott 11-est a BL-ben, de gólt egyikből sem szerzett.

Az Anderlechtnél egyébként pályára lépett a 16 éves és 148 napos Youri Tielemans, aki minden idők harmadik legfiatalabb játékosává vált a Bajnokok Ligájában.

A második félidőben nem sokat változott a játék képe: az Anderlecht támadott, az Olympiakosz pedig lőtte a gólokat. Az 56. percben Delvin N'Dinga fejelte be a labdát a védők mögé, Mitroglu megszelídítette azt, majd tizenkét méterről higgadtan, a kiszolgáltatott helyzetben lévő Thomas Kasminski mellett a jobb alsóba passzolt. 0–2

A brüsszeliek pechszériája a 72. percben folytatódott, amikor Mitroglu alighanem a játéknap egyik legszebb gólját szerezte. A kihagyott brüsszeli lehetőségek után a görög támadó a balösszekötő helyéről egy cselt követően húsz méterről óriási gólt ragasztott a bal felső sarokba, így a legutóbbi hét BL-meccsén ezzel együtt hét találatot jegyzett. 0–3

A görögök nyolc BL-meccs után először nem kaptak gólt, és megszakították az Anderlecht kiváló sorozatát. A belgák ezt megelőzően nem kaptak ki európai kupameccsen görög csapattól.

MANCHESTER CITY-BAYERN MÜNCHEN 1-3

Sem a Villarreal, sem a Málaga, sem a Real Madrid mestereként nem tudott diadalmaskodni Manuel Pellegrini a Josep Guardiola által vezetett Barcelona ellen, és abban bízott a chilei mester, hogy a Manchester City élén végre nyerhet katalán kollégája ellen – aki immáron a BL-címvédő Bayern Münchent vezeti. Talán ezért sem volt meglepő, hogy már a mérkőzés elején vezetést szerzett a Bayern: Franck Ribéry büntette egy szép átlövéssel a lagymatag manchesteri védelmet. 0–1Várható találat volt: a City odahaza eddig minden BL-mérkőzésén kapott gólt. A vezetés megszerzése után beindult a bajor tiki-taka, sokszor csak nyomozta a labdát az angol csapat, a müncheniek labdabirtoklási aránya pedig a hetven százalékot súrolta. Ritkán lódult neki igazán a Bayern, de akkor mindig veszélyt hoztak szélsői Joe Hart kapuja elé, és bizony kétszer is csak szerencséjüknek köszönhették a hazaiak, hogy megúszták újabb kapott gól nélkül.

Úgy tűnt, magasabb fordulatszámra kapcsolt a szünet után a City, de hamar kiderült, hogy csak a Bayern váltott vissza, mert pár perc alatt eldöntötte a mérkőzést a vendégcsapat: két felezőről adott gólpasszt követően előbb Thomas Müller (0–2), majd Arjen Robben mattolta a kétségtelenül nem élete mérkőzését vívó Hartot (0–3).Pellegrini próbálta menteni a menthetőt, Álvaro Negredót és David Silvát is pályára küldte, akik – miután kihagyott a Bayern két ziccert, és lőtt egy kapufát is – összehozták a 79. percben a szépítő találatot. 1–3

A végére maradt még egy Jérome Boateng-kiállítás, egy Silva-léc és egy veszélyes Negredo-fejes, azaz kis híján ráfizetett a Bayern arra, hogy csúnyán kiengedett az utolsó negyedórára. Mégis, igen igazságtalan lett volna, ha nem nyeri meg ezt mérkőzést a címvédő, amely 70 percen át lemosta a pályáról a házigazdát.

CSZKA-PLZEN 3-2

A találkozót Szentpéterváron rendezték, Moszkvában ugyanis rengeteg eső esett az elmúlt két hétben, így a Himki Arena talaja játékra alkalmatlanná vált. Ennek következtében két napon belül a második BL-meccset játszották a Petrovszkij Stadionban.

Milan Petrzela kísérlete még levágódott Szergej Ignasevicsről, a támadáshoz a jobb oldalon felzárkózó Frantisek Rajtoral azonban a tizenhatoson belülről, futtából a kapu közepébe lőtt. Az oroszok kapusa, Igor Akinfejev még hozzáért a labdához, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy zsinórban a 17. meccsén kapjon gólt a BL-ben, amivel rekordot döntött, de erre aligha lesz büszke. 0–1A gólt követően támadásban maradtak a csehek: előbb Daniel Kolár fejelt óriási helyzetben mellé, majd a kiugró Marek Bakos próbálkozása pattant Akinfejevről szögletre. A kihagyott helyzetek pedig a 19. percben megbosszulták magukat.

Ahmed Musa fordult le a bal szélen őrzőjéről, majd nyerte meg a versenyfutást vele szemben, ezt követően középre gurított Zoran Tosics elé, aki olyan szerencsésen „törte el" a labdát, hogy az Václav Procházka lábán megpattanva a jobb alsóban kötött ki. A CSZKA négy tétmeccs után talált ismét a kapuba. 1–1

Kisvártatva pedig már az oroszoknál volt az előny: a 29. percben Tosics kiváló ütemben szöktette Honda Keiszukét, aki Matús Kozácikkal szemben kiváló megoldást választott: külsővel a bal alsóba pörgette a labdát. A japán támadó másodszor volt eredményes a Bajnokok Ligájában, így beérte a hazája örökranglistát vezető Nakamura Sunszukét. 2–1

A második félidőben a pontos befejezésekkel már adósak maradtak a csapatok, de helyzetek itt is, ott is voltak (majd bohózatba illő gólok is). Ahmed Musát a kapufa, míg Kolárt az ötösön belül jól helyezkedő hazai védő akadályozta meg, hogy a kapuba találjon.

A hajrában aztán bebiztosította a hazaiak győzelmét a Plzen. Musa mélységi átadása után Tosics és Radim Rezník futott versenyt a labdáért, amelyet utóbbi ért el, és annak rendje és módja szerint haza is gurított Kozácikhoz, aki azonban talppal akarta átvenni a labdát, de ez nem sikerült neki... 3–1

A három pont sorsa ezzel a találattal ugyan eldőlt, de a hosszabbításban még született egy újabb megmosolyogtató gól. A szabadrúgást követően Akinfejev fejbe bokszolta a labdával Stanislav Teclt, amely így Bakos elé pattant, aki három méterről a hálóba bólintott. 3–2

A CSZKA sikerének köszönhetően először győzött le orosz együttes cseh csapatot a legrangosabb európai kupasorozatban. A moszkvai alakulat első pontjait szerezte a csoportkörben, a Plzennek erre továbbra is várnia kell.

Eredmények

  • Sahtar Doneck–Manchester United 1–1
  • Bayer Leverkusen–Real Sociedad 2–1
  • Juventus–Galatasaray 2–2
  • Real Madrid–FC Köbenhavn 4–0
  • Paris Saint-Germain–Benfica 3–0
  • Anderlecht–Olympiakosz 0–3
  • CSZKA Moszkva–Viktoria Plzen 3–2
  • Manchester City–Bayern München 1–3

Kimaradt?