Vaclav Novak marad még egy évet Csíkszeredában

Mégsem hagyja el a HSC Csíkszereda jégkorongcsapatát a cseh klasszis Vaclav Novak. A HSC vezetősége és a játékos megállapodtak, így végül a csatár egy évet még marad.

Egy héttel korábban még úgy nézett ki, hogy a HSC Csíkszereda cseh játékosa Vaclav Novak Fehéroroszországban próbál szerencsét, miután nem tudott megegyezni a klub vezetőségével a folytatásról. Pár nap leforgása alatt viszont közeledtek az álláspontok és Novak végül a folytatás mellett döntött. A klasszis játékost így a szurkolók még egy évig biztosan a HSC mezében fogják látni.

Novak szerződtetése mellett további kérdésekben is tisztábban lát a vezetőség. Eldőlt ugyanis a csapat, augusztusi, felvidéki programja. A stáb kilenc napot fog Szlovákiában tartózkodni, pontosabban Poprádon. A kilenc nap alatt négy mérkőzést fognak játszani a jelenlegi tervek, illetve egyeztetések alapján. A mérkőzések mellett pedig további 11 óra jégidőt kapott a csapat. A jeges edzések mellett természetesen szárazedzéseket is tartanak majd az edzők.

A négy ellenfél pedig az extraligás Poprád, illetve a szlovák első ligás Nagymihály, Liptószentmiklós és Eperjes lesz augusztus 11-20. között. A tervek szerint augusztus 14-én Liptószentmiklóssal, 16-án Popráddal, 18-án Eperjessel, míg 20-án Nagymihállyal játszana a HSC.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?