banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

FIFA-világranglista: Magyarország szerezte idén a legtöbb pontot

A magyar válogatott a 40. helyen zárja a 2020-as évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen az egy év alatt legtöbbet javult együttesként van feltüntetve.

A FIFA honlapja kiemelte: idén a magyaroké a legnagyobb fejlődés, egy év alatt 44 pontot szereztek és ezzel 12 helyet léptek előre. Emlékeztetnek: a magyar válogatott 2020-ban nyolc mérkőzése közül csak egyet veszített el, és kijutott az Európa-bajnokságra. A részben magyar rendezésű kontinensbajnoki kvalifikáció mellett Marco Rossi csapata a Nemzetek Ligájában is sikert ért el azzal, hogy csoportgyőzelemének köszönhetően a sorozat legközelebbi kiírásában a legmagasabb osztályban szerepelhet.

A világranglista élcsoportjában nincs változás, a belgák vezetnek, megelőzve a világbajnok francia, illetve a brazil nemzeti csapatot. Belgium harmadik éve zárja listavezetőként a rangsort.

 

A magyarok Eb-riválisa közül a franciák mellett a portugálok (5.) és a németek (13.) is a legjobbak között szerepelnek, miként a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatában ellenfeleknek számító angolok (4.) és lengyelek (19.) is. A további vb-selejtezős csoporttársak közül Albánia a 66., Andorra a 151., míg San Marino a 210., utolsó helyen áll.

románia válogatottja három hellyel előzi a magyar csapatot a világranglistán.

FIFA-ranglista (élboly):

1. Belgium 1780 pont
2. Franciaország 1755
3. Brazília 1743
4. Anglia 1670
5. Portugália 1662
6. Spanyolország 1645
7. Argentína 1642
8. Uruguay 1639
9. Mexikó 1632
10. Olaszország 1625
11. Horvátország 1617
12. Dánia 1614
13. Németország 1610
14. Hollandia 1609
15. Kolumbia 1601
..............................................
37. Románia 1466
.............................................
​40. Magyarország 1460

Kapcsolódók

Kimaradt?