EL: döntetlen a CSZKA Szófia ellen, egy berni győzelemmel még továbbjuthat a Kolozsvári CFR

Döcögött, csikorgott, pöfékelt a „masiniszta” nélkül maradt a Kolozsvári CFR „mozdonya” csütörtökön este a CSZKA Szófia ellen a labdarúgó Európa-liga A-csoportjának 5. fordulójában, de a vasutasok végül elérték azt a minimumot (0-0), ami életben tartotta továbbjutási esélyeiket az utolsó fordulóra. De ehhez már lényegesen jobb játék és idegenbeli győzelem kell majd Bernben a Young Boys ellen.

 

Számtalan kérdőjellel ültünk ki csütörtök este a fellegvári Constantin Radulescu stadion sajtópáholyába a Kolozsvári CFR soron következő Európa-liga mérkőzésére, ugyanis a vasutasok háza táján történtek rendkívül elbonyolították azt az összecsapást, amely a sorsoláskor a legkönnyebbnek ígérkezett. Normál körülmények között a CFR-nek nem kellett volna fejtörést okozzon hazai pályán fogadni a csoport leggyengébb csapatát, azt a CSZKA Szófiát, amelyet az első fordulóban idegenben is sikerült legyőzni.

Igen ám, de a Fellegváron jelenleg nem normál körülmények uralkodnak. Mint írtuk, a CFR vezetősége hétfőn kirúgta Dan Petrescut azt követően, hogy a csapat vasárnap kikapott a Poli Iașitól a Román Kupában. A csapat vezetőedző nélkül készül, miközben  tulajdonos az utódot keresi.

Dan Petrescu ugyan „hátrahagyta” két segítőjét, Valeriu Bordeanut és Costin Cureleát az új edző kinevezésééig, de a bolgárok ellen Marius Bilasco játékosmegfigyelő „meccselt”. A feladat egyértelmű volt: a csapatnak legalább annyi pontot kell szereznie a CSZKA ellen, amennyit a Young Boysnak sikerül Rómában ahhoz, hogy az utolsó fordulóban egy svájci idegenbeli győzelemmel elcsíphesse a második, továbbjutást jelentő helyet.

A fellegvári találkozó viharosan indult, a vendégek kapujánál Mikael Pereira és Gabriel Debeljuh, a másik oldalon Valentin Antov állt közel a vezető gól megszerzéséhez. A kimaradt helyzetek után a mérkőzés ellaposodott, a felek a középpályán „öldökölték egymást”. A labdát a bolgárok birtkolták többet, viszont tiszta helyzetet nem tudtak kidolgozni.

A második félidő ugyanonnan folytatódott, aholo az első abbamaradt, annyi kiegészítéssel gólhelyzetet már csak a CFR kapujánál láthattunk. A 49. percben Amos Youga távoli lövését Cristian Balgradean kiütötte, majd Cristian Manea eltakarította a tizenhatosból, a 69. percben Ali Sowe lövését időben blokkolta Andrei Burca, majd pár perccel később ugyanaz a Sowe nem tudta értékesíteni Thibault Vion tökéletes beadását.

Mindeközben Rómából egyre jobb hírek érkeztek, ugyanis az olaszok az első félidő végén egyenlíteni tudtak, majd a második félidőben két góllal meg is fordították a Young Boys Bern elleni találkozót. 

A CFR a 85. percben került bajba, amikor Alexandru Chipciu szimulálásért megkapta második sárgalapját is és emberhátrányban hagyta csapatát. A hátralevő percekben a bolgárok nagyon nyomás alá helyezték a CFR védelmét, de gólt nem tudtak szerezni. Maradt a 0-0, és mivel az olasz fóvárosban 3-1-re nyert az AS Roma, a Kolozsvári CFR az utolsó fordulóban Bernben, egy idegenbeli győzelemmel még továbbjuthat az Európa-liga legjobb 32 csapata közé.

Európa-liga, 5. forduló

A-CSOPORT

  • Roma (olasz)–Young Boys (svájci) 3–1 (Mayoral 44., Calafiori 59., Dzeko 81., ill. Nsamé 34.)
  • Kolozsvári CFR (romániai)–CSZKA Szófia (bolgár) 0–0
1. Roma                   5 4 1 – 12–2 +10  13
2. Young Boys          5 2 1 2 7–6 +1  7
3. Kolozsvári CFR    5 1 2 2 3–8 –5  5
4. CSZKA Szófia      5 – 2 3 0–6 –6  2

B-CSOPORT

  • Molde (norvég)–Dundalk (ír) 3–1 (Wolff Eikrem 30., Omoijuanfo 41., Ellingsen 67., ill. Flores 90+4.)
  • Arsenal (angol)–Rapid Wien (osztrák) 4–1 (Lacazette 10., Pablo Marí 18., Nketiah 44., Smith Rowe 66., ill. Kitagava 47.)
1. Arsenal 5 5 – – 16–3 +13  15
2. Molde 5 3 – 2 7–9 –2  9
3. Rapid Wien 5 2 – 3 9–11 –2  6
4. Dundalk 5 – – 5 6–15 –9  0

C-CSOPORT

  • Nice (francia)–Leverkusen (német) 2–3 (H. Kamara 26., D. Ndoye 41., ill. M. Diaby 22., Dragovic 32., Baumgartlinger 51.)
  • Slavia Praha (cseh)–Hapoel Beer-Seva (izraeli) 3–0 (Sima 31., 85., Stanciu 36.)
1. Slavia Praha 5 4 – 1 11–6 +5  12
2. Leverkusen 5 4 – 1 17–8 +9  12
3. Nice 5 1 – 4 8–15 –7  3
4. Hapoel Beer-Seva 5 1 – 4 6–13 –7  3

D-CSOPORT

  • Rangers (skót)–Standard Liege (belga) 3–2 (Goldson 39., Tavernier 45+1. – 11-esből, Arfield 63., ill. Lestienne 6., Cop 41.)
  • Benfica (portugál)–Lech Poznan (lengyel) 4–0 (Vertonghen 36., D. Núnez 57., Pizzi 58., Weigl 89.)
1. Rangers 5 3 2 – 11–7 +4  11
2. Benfica 5 3 2 – 16–7 +9  11
3. Lech Poznan 5 1 – 4 6–12 –6  3
4. Standard Liege 5 1 – 4 5–12 –7  3

E-CSOPORT

  • Granada (spanyol)–PSV (holland) 0–1 (Malen 38.)
  • Omonia Nicosia (ciprusi)–PAOK (görög) 2–1 (Kakulli 9., Jordi Gómez 84. – 11-esből, ill. Colisz 39.)
1. Granada 5 3 1 1 6–3 +3  10
2. PSV Eindhoven 5 3 – 2 8–9 –1  9
3. PAOK 5 1 2 2 8–7 +1  5
4. Omonia 5 1 1 3 5–8 –3  4

F-CSOPORT

  • AZ Alkmaar (holland)–Napoli (olasz) 1–1 (Martins Indi 54., ill. Mertens 6.)
  • Real Sociedad (spanyol)–Rijeka (horvát) 2–2 (Jon Bautista 69., Nacho Monreal 79., ill. Velkovszki 38., Loncar 73.)
1. Napoli 5 3 1 1 6–3 +3  10
2. Real Sociedad 5 2 2 1 4–3 +1  8
3. AZ Alkmaar 5 2 2 1 6–3 +3  8
4. Rijeka 5 – 1 4 4–11 –7  1

G-CSOPORT

  • AEK Athén (görög)–Sporting Braga (portugál) 2–4 (Nélson Oliveira 31., Vaszilantonopulosz 89., ill. Tormena 8., Esgaio 10., Horta 45., Galeno 83.)
  • Zorja Luhanszk (ukrán)–Leicester City (angol) 1–0 (Szajjadmanes 84.)
1. Leicester City 5 3 1 1 12–5 +7  10
2. Sporting Braga 5 3 1 1 12–10 +2  10
3. Zorja Luhanszk 5 2 – 3 6–9 –3  6
4. AEK Athén 5 1 – 4 7–13 –6  3

H-CSOPORT

  • Milan (olasz)–Celtic (skót) 4–2 (Calhanoglu 24., Castillejo 26., Hauge 50., B. Díaz 82, ill. Rogic 7., Édouard 14.)
  • Lille (francia)–Sparta Praha (cseh) 2–1 (Burak Yilmaz 80., 84., ill. Krejcí 71)
1. Lille 5 3 2 – 12–5 +7  11
2. Milan 5 3 1 1 11–7 +4  10
3. Sparta Praha 5 2 – 3 10–11 –1  6
4. Celtic 5 – 1 4 7–17 –10  1

I-CSOPORT

  • Sivasspor (török)–Villarreal (spanyol) 0–1 (Chukwueze 75.)
  • Qarabag (azeri)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) 1–1 (J. Romero 37., ill. Y. Cohen 22. – 11-esből)
1. Villarreal 5 4 1 – 14–5 +9  13
2. Maccabi Tel-Aviv 5 2 2 1 5–7 –2  8
3. Sivasspor 5 2 – 3 9–10 –1  6
4. Qarabag 5 – 1 4 4–10 –6  1

J-CSOPORT

  • LASK (osztrák)–Tottenham (angol) 3–3 (Michorl 42., Eggestein 84., Karamoko 90+3., ill. Bale 45+2. – 11-esből, Szon Hung Min 56., Alli 87. – 11-esből)
  • Royal Antwerp (belga)–Ludogorec (bolgár) 3–1 (Hongla 20., De Laet 72., Benson 87., ill. Deszpodov 53.)
1. Royal Antwerp 5 4 – 1 8–3 +5  12
2. Tottenham 5 3 1 1 13–5 +8  10
3. LASK Linz 5 2 1 2 8–11 –3  7
4. Ludogorec 5 – – 5 6–16 –10  0

K-CSOPORT

  • Feyenoord (holland)–Dinamo Zagreb (horvát) 0–2 (B. Petkovic 45+5. – 11-esből, Majer 53.)
  • CSZKA Moszkva (orosz)–Wolfsberg (osztrák) 0–1 (Vizinger 22.)
1. Dinamo Zagreb 5 3 2 – 6–0 +6  11
2. Wolfsberg 5 2 1 2 6–6 0 7
3. Feyenoord 5 1 2 2 4–7 –3  5
4. CSZKA Moszkva 5 – 3 2 2–5 –3  3

L-CSOPORT

  • Crvena zvezda (szerb)–Hoffenheim (német) 0–0
  • Gent (belga)–Slovan Liberec (cseh) 1–2 (Jaremcsuk 60., ill. Mara 32., Kacsaraba 55.)
1. Hoffenheim 5 4 1 – 13–1 +12  13
2. Crvena zvezda 5 3 1 1 9–4 +5  10
3. Slovan Liberec 5 2 – 3 4–13 –9  6
4. Gent 5 – – 5 3–11 –8  0

  (Címlapi fotó forrása: Facebook/CFR Cluj

 

Kapcsolódók

Kimaradt?