Erste Liga: letaglózta a Sportklub az Acélbikákat

Magabiztos, hat gólos győzelmet aratott a Csíkszeredai Sportklub kéthetes magyarországi vendégjátékának utolsó állomásán, Dunaújvárosban. A székelyföldiek az első nyolc percben négyszer vették be a DAB kapuját.

Nem finomkodtak sokat a csíkszeredaiak, alaposan nekiestek a szezont egy vereséggel és egy hosszabbításos győzelemmel kezdő Acélbikáknak. A kezdeti Sportklub rohamoknak hamar meg is lett az eredménye, mindössze nyolc percnyi játék után 0-4 állt az eredményjelzőn! Sorrendben Becze Tihamér, Yellow Horn, Tousignant, majd ismét Yellow Horn találtak be. A játékrész második fele némileg kiegyenlítettebb játékot hozott, ám a biztos szeredai vezetést semmi nem veszélyeztette.

Némileg összeszedettebb Dunaújváros korcsolyázott ki a második harmadra, Dansereau korai gólja még a felzárkózás lehetőségét is felcsillantotta, ám Fodor Csanád szemfüles góljával ismét négyre növelte a különbséget a 27. percben (1-5). A hazai szakvezetés a csíkiak 10-esének találata után gondolta úgy, hogy elég kínnak tette ki a kapuban álló Hughsont, akit Pinczés Bendegúz váltott a vasak között. A másik oldalon Szamankovnak is alkalma nyílt megmozgatni magát, miután alaposan megdolgoztatták a hazaiak a harmad második felében. Az újvárosi próbálkozásoknak meg is lett az eredménye, Kovács góljával feljöttek 3 gólra a bikák a 36. percben (2-5).

A záró játékrészt ismét a Csíkszereda kezdte jobban, Tousignant 36 másodperc elteltével bevette a fiatal cserekapus hálóját, majd valóságos Becze-show következett. A szeredaiak magyar válogatott csatára hat és fél perc alatt ért el mesterhármast, eldöntve minden lényeges kérdést a meccsel kapcsolatosan (2-9). Kovács és Pihlquist ugyan kozmetikáztak némileg az eredményen, ám a mérkőzés végére Kuljash tett pontot, aki a védjegyévé vált bombagóllal állította be a végeredményt (4-10).

A Sportklub a tervezett hét mérkőzésből végül ötöt tudott lejátszani a magyarországi turnéja során, a koronavírus miatt elmaradt két mérkőzésük, a MAC HKB, valamint a Fehérvári Titánok nem tudtak kiállni ellenük.

Dave Leger, a DAB vezetőedzője: Csapatként nagyon rosszul kezdtük az első harmadot, a Csíkszeredának meg vannak olyan képzett játékosai, hogy kihasználják a leblokkolásunkat. A szezon elején azt is látni akarja az ember, hogy a csapata miként reagál a rossz helyzetekre, s a második harmaddal ilyen szempontból elégedett lehettem, mert ott jól küzdöttünk és a teljesítményünk sem volt rossz, aztán jött az a nagyon balszerencsés hatodik gól... Rövid idő alatt játszottunk most három meccset a teljesítményünk hullámzó, de most lesz egy kis időnk a munkára, igyekszünk hasznosan eltölteni.
Jason Morgan,a Sportklub vezetőedzője: Az előző négy meccsünkön nagyon könnyű gólokat adtunk az ellenfeleinknek, kicsit csaltuk a védekezést, ma viszont nagyon szorosan fogtuk az oldalunkat, jól védtük a kaput, különösen a meccs elején. Ma csapatként nagyon odafigyeltünk a részletekre a mérkőzés nagyobbik részében, s ezért el is nyertük a jutalmunkat.
Jégkorong Erste Liga, alapszakasz
Dunaújvárosi Acélbikák–Csíkszeredai Sportklub 4–10 (0–4, 2–1, 2–5)
Dunaújváros, zárt kapuk mögött
Gólszerzők: Dansereau (23.p.), Kovács (36. és 56.p.) és Pihlqvist (56.p.), ill. Becze (3., 45., 50. és 51.p.), Yellow Horn (4. és 9.p.), Tousignant (4. és 21.p.), Fodor (28.p.) és Kuljash (58.p.)
Kapura lövések száma: 47–39
Büntetőpercek: 18, ill. 16 perc
A játéknap másik mérkőzésén:
UTE - Gyergyói HK 4-3 (szétlövés után)

Kapcsolódók

Kimaradt?