Kőrösi Csoma Sándor emlékére adta a Csoma nevet kisebbik gyermekének Erőss Zsolt – árulta el a Himalájában eltűnt csíkszeredai hegymászó egy idén januárban készült, eddig jobbára csak blogokon terjedő interjúban, melyből a szerző engedélyével közlünk részleteket.

Kőrösi Csoma Sándor miatt Csoma a kisebbik gyermeked?

Persze. Róla mindenki tanul, a magyarság, a magyar kultúra része. Székely, polihisztor. Hogy az ember mentálisan így kiteljesedjen, polihisztorrá válva eljusson Ázsiáig és a tibeti kultúra kutatásáig, ez hatalmas teljesítmény. Ő az őshazát kereste, és eljutott Dardzsilingig. Azon a vidéken valóban vannak nyomai a magyarságnak – én is gyakran találkozom ilyenekkel. Kötődünk Kőrösi Csoma mentalitásához, székely vagyok, és akarunk magasabbra menni és hegyre menni, még magasabbra menni, és a Himalájába… Soha senkit nem ismertünk Csomának, mármint rajta és a fiunkon kívül, de ez egy régi magyar keresztnév.

Milyen magyarságra utaló nyomokat találtál a Kőrösi Csoma által kutatott vidéken?

A nepáli magor vagy magar törzs talán a legérdekesebb e szempontból. Nekik van rovásírásuk, vannak kopjafáik, s a rokonságunkról ma már valamilyen szintű kutatás is zajlik. Én jártam ezen a vidéken, s átmentem magor földeken, de csak miután hazajöttem, tudtam meg, hogy például kopjafás a temetkezésük. Láttam egy temetési menetet, de nem érdekelt annyira, pedig ha ezeket már akkor tudom, mindenképp részt veszek a temetésen, s jobban utánanéztem volna ennek. Érdekes, hogy így Ázsiából elindulva a többféle velünk azonos vagy rokon törzs egyikéből hegyi törzs lett. Trópusi területen laknak, de nagy hegyek alatt. Amúgy a magoroknak királysága volt, és olyan birodalmuk, amely Nepál nagy részét uralta, de ez vagy 500 évvel ezelőtt szétesett. (..)

Téged ezek szerint nem csak a hegyek vonzanak, hanem a környékbeli kultúrák is.

Persze, hiszen nem lehet úgy hegyet mászni, hogy az ne érdekeljen, ami a hegy alatt van. Ez nem csak Ázsiára érvényes.

Most indulsz például a Kilimandzsáróra. Mondtad, hogy Afrika egy vidám hely.

Nagyon. Nekem Afrika azért egy példás terület, mert ott eléggé szembeötlő az, hogy nem a gazdagság határozza meg az emberek életét. Az, hogy mindenkinek autója legyen, meg nagy háza, meg tévéje, meg valamije, teljesen elfogadott és elvárt Európában, míg náluk egyáltalán nem. Kevés ruhával, anyagi javak szempontjából szűkösen élnek, szerény körülmények közt, sokan szinte putrikban, mégis hihetetlenül boldogok tudnak lenni, és tudják azt, hogy a közösséget jól megélni, együtt elmenni valahová és jó dolgokat csinálni sokkal fontosabb az anyagi javak gyűjtésénél! Náluk fontos, hogy hétvégén tánc legyen, buli legyen, vidámak legyenek! Szegényes, kemény életük van, mégis nagyon boldogok és nagyon vidámak! Engem ez megerősített abban a felismerésemben, hogy összességében az számít, hogy az ember tud-e boldog lenni az életében vagy sem, és tök mindegy, hogy ezt mekkora vagyonnal teszi!

Ugyanezt Ázsiában is megtapasztaltad?

Ez ott is tetten érhető, de a feketékben van benne a legjobban, ahogy a ritmus is. Ázsiában inkább a vallás a meghatározó. Ott a hinduizmus, buddhizmus, no meg az erőszakos muszlim határozza meg, hogy az emberek hogyan élik hétköznapjaikat. A hinduizmus világa a kasztrendszer és pár olyan dolog ellenére, ami nem mondható korszerűnek, nagyon békés. Nem csak az emberek között akar békességet, hanem az ember és a természet között is. Nem nagyon volt ehhez hasonló mentális irányzat sehol másutt, s a mai világban pont ez a szemlélet kellene elterjedjen, vagyis, hogy az ember együtt akarjon élni környezetével,s tudja az egész környezetét értékelni,  és ne csupán kihasználja, elpusztítsa azt. (…)

Előadásaidon arról beszélsz Erdélyben is és másutt is, hogy hogyan érjünk el csúcsokat, s miképp törjük át a határainkat. Ennek nyilvánvalóan nem csak a valós hegycsúcsokhoz van köze, s nem csak a fizikai vagy államközi határokhoz.

Valahogy az emberek hajlamosak úgy látni a dolgokat, hogy manapság minden egyre rosszabb, pedig régen minden milyen jó volt. Azt gondoljuk, korábban minden jobb lehetett, tehát a múlt mindig jobb volt, mint az utána következő jelenek, és sokan gondolkoznak rajta, hogy ez még meddig tud vajon romlani. Lehet, hogy erre én is hajlamos vagyok, de úgy látom, a mai időkben valóban elmondható, hogy sosem látott értékválság van. Ez valamilyen gagyiimádatban csúcsosodik ki, tehát olyan kulturális „teljesítményeket” lehet ma látni, láttatni értékként, s népszerűvé tenni, amelyek valójában hangsúlyozottan gagyik, az emberek élete pedig céltalan!  A hegymászás és az a mentalitás, amely a természet felé nyitásra ösztönöz, sokkal céltudatosabbá teszi az embert. Most, hogy kisgyerekeim vannak, valamint amióta járok iskolákba előadásokat tartani, felismertem, hogy a legveszélyesebb dolog az emberre a céltalanság. Ez a dolog a kisgyermekekre különösen veszélyes. Amikor nem tudjuk lefoglalni a gyermeket, nem tudunk neki célokat adni, és nem tudjuk meghatározni, hogy őt mi érdekelje és megmutatni neki, hogy őt milyen érdekes dolgok veszik körül, akkor kezd egy eltunyult céltalanságba süllyedni, amely állapotban csak a tévében lévő hülyeségeket tudja bámulni, és semmi más nem számít. Én ezt tartom a legveszélyesebb dolognak! Az emberek fel tudnak nőni úgy, hogy olyan értékrendjük legyen, hogy a semmittevés és a céltalanság határozza meg az életüket, és számomra érthetetlen módon ezt még értéknek is tudják látni, láttatni. Alapvető kihívásnak látom megértetni az emberekkel, hogy akár gyermekként, akár felnőttként is kell tudnunk célokat meghatározni az életünkben. Ilyenkor nem kell azzal jönni, hogy „jaj, de mennyi hitelem van”, meg hogy „miképp élek meg”, s hogy a pénz, a pénzkeresés az egyetlen és fő probléma az életünkben. A mai embernek nem az a fő problémája, hogy megéljen. Az ipari forradalom az egész világot túllendítette azon, hogy a puszta létfenntartás legyen a legfőbb feladatunk.

Hanem mi?

Annak megértése, hogy mitől is leszünk emberré, mitől van kultúránk. Az igazi értékek nem függnek össze a létfenntartással.  A puszta létfenntartás nem függ össze a kultúrával. Lehetett volna fán maradni mindenféle kultúra nélkül, s boldogan élni az állati életet. De hogy lejövünk a fáról, és közösséget alkotunk, amihez már ének, tánc kell, valamint egymás tanítása és hitrendszer szükséges, amelyből sportok, művészetek bontakoznak ki, amelyből ipari forradalom, technikai forradalom, majd informális forradalom és virtuális világ lesz,  ez messze túlmutat azon, hogy az ember csupán mint egy állat megéljen, és fenntartsa a fajt. Innentől egy olyan világról van szó, amelyben az embernek tudni kell a célját és helyét meghatározni. Az ember, aki ezzel szemben csak azon nyavalyog, hogy mennyi ezer pénzt és fizetést akar, s akinek csak anyagi nehézségei vannak, s egyedül ez határozza meg az életét, ezzel elkendőzi azokat a reális igényeket, hogy kulturális értékeket ismerjen meg a saját környezetéből, s ezeket magáévá téve a közös kultúrát saját tehetségéhez, hajlamaihoz, adottságaihoz mérten gyarapítsa.

Milyen fogadtatásra lelnek ilyen előadásaid?

Az emberek érzik, hogy mindez valóban időszerű. Bennük van mindez, csak nem annyira tudatosan. Lehet, hogy időnként közhelyszerű dolgokat mondok, de olyan gondolatokat fogalmazok meg, amelyekkel segítek tudatosabbá tenni, hogy mik a valós problémáik, és mivel is tudnak eljutni jobb életminőségekhez. Amikor mondjuk 10 éves gyerekeknek tartok előadásokat, és interaktív beszélgetés alakul ki köztünk, s megkérdezem tőlük, mi számukra az érdekes feladat, kiderül, hogy az, ami nehéz. A hegymászása például egy olyan feladat, ami nehéz. A többi feladat, vagyis mindaz, ami könnyű, nekik unalmas, nem motiváló. Találni kell a számukra motiváló feladatokat! 10 éves gyermekek számára ez még egyértelmű, de a felnőttek között látni elég széles néptömegeket, akiknek nem ez az értékrendjük.

A teljes interjú itt olvasható.