Kitüntetéssel ismerte el Szőcs Bernadette és Klosz Péter tevékenységét a Maros Megyei Tanács (X)

A marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében került sor kedden a Maros Megyei Tanács legrangosabb elismerésének, az „ALAE” kitüntetéseknek az átadására. 

A megyei önkormányzat olyan Maros megyei személyiségek munkáját díjazza ezzel a kitüntetéssel, akik kiemelkedő eredményeket érnek el a szakterületükön, és tevékenységükkel a helyi közösséget szolgálják.

A Maros Megyei Tanács 2019-ben a Maros megyei sportélet két jeles személyiségnek ítélte oda a kitüntetést Szőcs Bernadette Európa-bajnok asztaliteniszezőnek és post mortem Klosz Péternek, a Romániai Triatlon Szövetség volt elnökének, aki tavaly novemberben hunyt el.

A díjátadó ünnepségen jelen volt családja és edzői kíséretében Szőcs Bernadette, Klosz Viktor, a második kitüntetett Klosz Péter testvére, a Maros Megyei Tanács és a megyei közintézmények képviselői, valamint a marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum diákjai.

„A két sportoló, akiket ma elismerésben részesítünk, karrierjük során nagyszerű eredményeket értek el. Kiváló teljesítményük mögött kitartó munka és áldozatok sora áll. Egy felgyorsult világban élünk, amelyben az emberek többsége minimális erőfeszítéssel szeretne elérni eredményeket, hírnevet és sikert. Annak a két személynek az élete azonban, akiknek ma ALAE kitüntetést adunk, egy másfajta utat mutat nekünk, és különösen a fiatalok számára lehet ez fontos lecke. Az igazi sikerhez kitartó munkára, személyes áldozatok meghozatalára és elkötelezettségre van szükség. Szőcs Bernadette és Klosz Péter két olyan személy, akiket a sport iránt érdeklődők jól ismernek itthon és az országhatárokon kívül is. Öröm számomra, hogy ők Maros megyéből származnak, és hogy a mai napon kifejezhetjük megbecsülésünket munkájuk és eredményeik iránt" – fogalmazott Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

Az idei tokiói olimpián Romániát képviselő sportoló, Szőcs Bernadette a jó eredmények mögött álló munkáról beszélt a jelenlévőknek: „Az edzőm azt mondta nekem, a munka meghozza az eredményeket, és azt hiszem, ez a kitüntetés ezt bizonyítja. Büszke vagyok az eredményeimre és arra, hogy a szülővárosomat képviselhetem, sosem fogom elfelejteni, hogy honnan indultam. Azoknak, akik szeretnének profi szinten sportolni, azt üzenem, hogy dolgozzanak keményen, de ne csak a szüleik biztatására vágjanak ebbe bele, mert ha így van, akkor bármilyen jó eredményeket érnek el, egy idő után belefáradnak, sportolni szenvedélyből kell. Azt is üzenem nekik, hogy ne bánják, hogy a gyerekkorukat edzőtermekben töltik, mert ez egy szép életforma. Én örvendek annak, hogy ezt a sportágat választottam” – mondta Szőcs Bernadette

Klosz Péter kitüntetését testvére, Klosz Viktor vette át, aki a Román Triatlon Szövetség volt elnökének az egyik fő támasza volt, hiszen számos versenyt közösen szerveztek. „Az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Örvendek annak, hogy Szőcs Bernadettenek elismerték a sokéves munkáját, és szomorú vagyok, hogy a testvérem nem lehetett ma itt, hogy átvegye ezt a kitüntetést. Pozitívumnak tartom, hogy a Maros Megyei Tanács felkarolja és elismeri azokat a teljesítményeket, amelyekkel ezek a sportolók a helyi közösségüket is szolgálják. Bízom bene, hogy lesz, aki továbbvigye Klosz Péter munkáját. A Román Triatlon Szövetségnek új vezetősége van, akik értékelik Péter hagyatékát, és pozitívan állnak hozzá a jövőbeni rendezvények szervezéséhez is. Remélem, hogy a triatlont sikerül továbbra is azon a szinten tartani, ahová mostanáig eljutott” – mondta Klosz Viktor.

Szőcs Bernadettetel és Klosz Péterrel tízre nőtt az ALAE kitüntetésben részesülők száma: Dr. Cornel Sigmirean történész, Kovács András Ferenc költő, Csíky Boldizsár zeneszerző, Dan Glasu színész - rendező, Shinya Ozaki karmester, Dr. Horaţiu Suciu szívsebész professzor, Dr. Kolozsváry Zoltán gépészmérnök, feltaláló és Virginia Zeani operaénekesnő.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?