Cicipasz magabiztos játékkal megnyerte a londoni tenisz-világbajnokságot

A görög Sztefanosz Cicipasz nyerte meg a férfi tenisz ATP-világbajnokságot Londonban, miután a vasárnapi fináléban játszmahátrányból bizonyult jobbnak az osztrák Dominic Thiemnél.

A kevés bréklehetőséget hozó első szettet 1 óra 9 perc után az ötödik helyen kiemelt osztrák játékos nyerte meg, aki a rövidítésben kerekedett a hatodikként rangsorolt görög riválisa fölé. A második játszma elején Thiem játéka teljesen szétesett, Cicipasz ezt kihasználva két brékkel gyorsan meglépett 4:0-ra, majd ilyen előnyből kiszerválta a szettet. Az első négy labdamenetben az osztrák mindössze két pontot hozott össze: saját szervajátékai során egyet-egyet.

Következett a döntő szett, amelyben a végig stabilabb játékot nyújtó Cicipasz 1:1 után brékelőnybe került, amit a rendkívül hullámzó Thiem 2:3 után tudott visszavenni. Miután a folytatásban mindkét játékos hozta a szervagémjeit, ismét a rövidítésre maradt a döntés. Ott előbb a közönség szimpátiáját maga mellett tudó görög tudott meglépni 4-1-re, de az osztrák egyenlített. Több fordulat és Thiem-pont azonban már nem volt a mérkőzésben, amelyet Cicipasz az első meccslabdájával le tudott zárni.

Az összecsapás 2 óra 35 percig tartott. Cicipasz tavaly még az U21-es vb-t nyerte meg, ezúttal viszont már a legjobbak között diadalmaskodott. A görög játékos hetedszer mérkőzött meg az osztrák teniszezővel, harmadszor tudta legyőzni.

ATP-világbajnokság, London, döntő:

  • Sztefanosz Cicipasz (görög, 6.)-Dominic Thiem (osztrák, 5.) 6:7 (6-8), 6:2, 7:6 (7-4)

Kapcsolódók

Kimaradt?