Tenisz-vb: Nadal legyőzte Cicipaszt, mégsem jutott az elődöntőbe

A világelső Rafael Nadal három szettben legyőzte Sztefanosz Cicipaszt a Londonban zajló férfi tenisz ATP-világbajnokságon az Andre Agassi-csoport harmadik fordulójában pénteken, de így is kiesett, mert a német Alexander Zverev két szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet.

A kiegyenlített első szettben mindkét játékos viszonylag könnyedén hozta szervajátékát, így csak rövidítésben dőlt el a játszma, amelyben Cicipasz bizonyult jobbnak. A második szettben Nadal két gémben is közel volt a brékhez, amely végül 4:4 után harmadszorra már összejött neki. A spanyol kiszerválta a szettet, és egyenlített. A döntő szettben ismét Nadal volt közelebb a brékhez, de erre a hajráig kellett várnia, akkor 5:5 után így tett szert előnyre, majd saját adogatójátékával megnyerte a meccset. 

A német Alexander Zverev elődöntőbe jutott, miután az Andre Agassi-csoport harmadik fordulójában két szettben legyőzte az orosz Danyiil Medvegyevet. A mérkőzés elején a címvédő Zverev rögtön elvette Medvegyev szervagémjét, és 34 perc alatt meg is nyerte az első szettet. A második játszma óriási küzdelmet, és mindössze egyetlen bréklehetőséget hozott, így a rövidítésre maradt a döntés, amelyben a német bizonyult jobbnak.

Zverev győzelmével eldőlt, hogy a világelső spanyol Rafael Nadal nem jutott be a négy közé, a szerb Novak Djokovicshoz hasonlóan. A Björn Borg-csoportból első helyen Dominic Thiem (osztrák, 5.), míg másodikként Roger Federer (svájci, 3.) jutott be a szombati elődöntőbe, ahol Thiem majd Alexander Zverevvel, míg Federer a görög Sztefanosz Cicipasszal találkozik.

Andre Agassi-csoport, 3. forduló:

  • Alexander Zverev (német, 7.)-Danyiil Medvegyev (orosz, 4.) 6:4, 7:6 (7-4)

A végeredmény: 1. Cicipasz 2 győzelem/1 vereség (5-2), 2. A. Zverev 2/1 (4-2), 3. Nadal 2/1 (4-4), 4. Medvegyev 0/3

Kapcsolódók

Kimaradt?