Kosárlabda: bravúros Sepsi-győzelem a Galatasaray ellen

A női kosárlabda Európa-kupa csoportkörének 2. fordulójában a Sepsi-SIC a papírformát borítva, végig uralt mérkőzésen 78:62 (20:10, 22:21, 21:14, 15:17) arányban diadalmaskodott az Euroliga- és kétszeres Európa-kupagyőztes Galatasaray felett, így az E-csoport második helyére lépett elő.

A sepsiszentgyörgyi klub honlapjának beszámolója szerint fantasztikus hangulatban léphettek pályára a háromszékiek szerda este, ugyanis több mint 2000 néző biztatta a lányokat a Sepsi Arénában. A lelátón a szurkolók, a pályán pedig a játékosok adtak bele minden tőlük telhetőt: a zöld-fehérek nem illetődtek meg nagynevű ellenfelüktől, zsinórban tíz pontot szórtak, amire a vendégek csak négy perc elteltével tudtak először válaszolni.

Ezt követően a török csapat felzárkózott három pontra, azonban az első negyed végén a Zoran Mikes irányította kosárlabdázók céloztak pontosabban, és visszaállították a tízpontos különbséget. A második negyed kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, a házigazdák rendre válaszoltak a Galatasaray találataira, így a török gárda nem tudott faragni hátrányából, viszont a zöld-fehérek Andra Mandache és Annemarie Gödri-Părău vezérletével a szünetre 11 ponttal vezettek.

A háromszéki csapat a harmadik negyedben is hatékonyan védekezett, támadásban pedig kevesebbet hibázott ellenfelénél, sőt nemsokára Mandache húsz pontra növelte a különbséget, így a lelkes szurkolótábor már egyre jobban bízhatott a történelmi győzelemben.

Az Efe Güven irányította együttes a folytatásban sorozatban nyolc pontot szerzett, viszont Shae Kelley hárompontosa megtörte a vendégek lendületét. Az utolsó tíz percben a vendégek kétségbeesetten próbálták ledolgozni a hátrányukat, azonban a házigazdák tartották magukat, így megérdemelt győzelmet ünnepelhettek.

Sepsi-SIC: Kelley 11/3, Topuzovic 10, Mandache 13/3, Gödri-Părău 12/3, Givens 13. Cserék: Pasic 7/3, Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vucetic 6, Kovács, Butler 6. Vezetőedző: Zoran Mikes. Galatasaray: Cuic 14, Alben 3/3, Hartley 18/6, Senyurek 2, Macaulay 8/3. Cserék: Yildizhan, Balotu, Onar 3/3, Yilmaz 2, Atas, Albayrak, Guclu 12. Vezetőedző: Efe Güven.

A Sepsi-SIC legközelebb október 31-én, csütörtökön lép pályára: a zöld-fehérek 20 órától a svéd Lulea BBK otthonában játszanak az Európa-kupa csoportkörének 3. fordulójában.

Kapcsolódók

Kimaradt?