Női kosár: idegenbeli vereséggel kezdte meg kupaszereplését a Sepsi-SIC

Vereséggel kezdte a Sepsi-SIC az Európa-kupa 2019–2020. évi idényét, ugyanis 72–67 arányban kikapott a lengyel Artego Bydgoszcz vendégeként az első fordulóban.

A harmadik negyedben a zöld-fehérek 20 pontos hátrányban voltak, sikerült felzárkózniuk, azonban fordítani már nem tudtak, így 5 ponttal alulmaradtak.

 

A lengyelországi kiszállásra több mint 30 szurkoló kísért el a lányokat, akik így az Artego Arénában is nagyszerű hangulatban játszhattak. A mérkőzésen bemutatkozott az együttes új játékosa, Shae Kelley, aki a kispadról pályára lépve sokat segített a csapatnak, ugyanis 29 perc alatt 14 pontot szerzett és 4 lepattanót gyűjtött.

Az első pontokat a Zoran Mikes irányította kosárlabdázók szerezték, bár mindössze 22 másodpercet vezettek a házigazdák ellen, akik a folytatásban magukhoz ragadták a kezdeményezést, és a zöld-fehérek minden hibájára kosárral válaszoltak, így az első negyed végén 10 ponttal vezettek. A második játékrészben is a lengyel együttes irányította a küzdelmet, az eladott labdák és a kihagyott dobások megbosszulták magukat, hiszen a szünetre a Bydgoszcz magabiztos előnyt épített ki.

A harmadik felvonásban sem változott a játék képe, a sepsiszentgyörgyi gárda támadójátéka nagyon akadozott, mindössze 9 pontot szerzett, így az utolsó tíz percnek 20 egységnyi hátránnyal vágott neki. A Sepsi-SIC a zárószakaszban magára talált, Tomasz Herkt csapata nehezen boldogult az agresszívebb védekezéssel, mellesleg a zöld-fehérek pontosabban is céloztak és ellentámadásokból könnyű kosarakat szereztek, így a 37. percre 6 pontra zárkóztak. Az ezt követő kosárcsendet a lengyelek törték meg, a vendégeknek az egyenlítésre már nem maradt ideje.

Artego Bydgoszcz-Sepsi-SIC 72-67
Bydgoszcz: O'Neill 20/9, Kiesel 8, Miedzik 11/6, Pobozy 4, Miskiniene 17. Cserék: W. Sobiech, Rymarenko 10/6, R. Sobiech, Michalek 2, Evans. Vezetőedző: Tomasz Herkt.
Sepsi-SIC: Topuzovic 2, Mandache 17/3, Gödri-Părău 12/3, Givens 13/3, Butler 4. Cserék: Kelley 14/3, Pasic 5/3, Demeter, Orbán, Mîrne-Nagy, Vucetic, Kovács. Vezetőedző: Zoran Mikes.

 A Sepsi-SIC legközelebb október 23-án, szerdán 19 órától lép pályára az Európa-kupa második fordulójában, amikor is a Galatasaray látogat a Sepsi Arénába.

Kapcsolódók

Kimaradt?