Román Kupa: vendéggyőzelem született mindkét elődöntőben

Mindkét, a bajnokságban jobban szereplő csapat kikapott hazai pályán a labdarúgó Román Kupa elődöntőjének odavágóján: szerdán a Kolozsvári CFR hajtott fejet az Astra Giurgiu előtt, csütörtökön pedig a CSU Craiova maradt alul a FC Viitorul együttesével szemben. 

Csak a csapatkapitány Mario Camora maradt meg hírmondónak a Kolozsvári CFR kezdőjében a szombat esti Liga 1-es találkozóhoz képest a szerdai Román Kupa mérkőzésre. Dan Petrescu, a vasutastok szakvezetője az Astra Giurgiu elleni elődöntőt arra használta, hogy a kispadot koptató játékosokat megnézze, viszont ezzel radikálisan felforgatott összetételű kezdővel tuljadonképpen a pályára küldött játékosok dolgát nehezítette meg. Tíz olyan labdarúgó, aki ebben a felállásban jó eséllyel még edzésen sem kerül össze, kellett volna felvegye a harcot a kupameccsre több sztárját frissen hozó Astrával. 

Az egyensúly nagyon hamar megbomlott: az 5. percben Peteleu labdát vesztett a saját térfelén Valentin Gheorgheval szemben, aki a szabadon maradt területen végigszáguldva nehéz szögből megverte Jesus Fernandezt. Alig tíz percig örülhettek a vendégek, ugyanis a gólnál nagyot hibázó Peteleu egy jó beadással megtalálta a jól helyezkedő Cristi Budot, aki egy szépen helyezett fejessel Miguel Santos kapujába pottyantotta a labdát. Szünetre az Astra vonulhatott előnybe, hiszen a 35. percben egy villámgyors elletámadás végén Gheorghe megtalálta a második hullámnban érkező Begue-et, aki elhelyezte a CFR kapusa mellett a hosszú sarokba a labdát.

A második félidő elején ismét az Astra örülhetett, az 51. percben Alibec szabadrúgása a kapufáról visszapattant Buteanig, akinek nem volt nehéz dolga, az üres kapuba gurította a labdát. Petrescu ugyan becserélte Omranit, Deacot és Păunt is, de csapatának nem sikerült gólt szereznie, így a CFR három hét múlva úgy utazik a Duna-parti városba, hogy továbbjutásához minimum 3 gólt kell szereznie. 

A második elődöntőt csütörtökön este rendezték 10 ezer néző előtt a craiovai Ion Oblemenco stadionban. A házigazda CSU már az 5. percben előnyhöz jutott a válogatott Bancu góljával, ám Ghoerghe Hagi csikócsapata két légiós találataival (Houri és Rivaldinho) megfordította az állást és előnnyel várhatja a visszavágót.

Labdarúgó Román Kupa, elődöntők, 1. mérkőzés
Kolozsvári CFR-Astra Giurgiu 1-3
CSU Craiova-FC Viitorul 1-2

Kapcsolódók

Kimaradt?