Két nap alatt kétszer győzte le a Sportklub a Coronát

Két nap alatt másodszor is összemérte erejét a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona a jégkorong Erste Liga negyeddöntőjébe, amely végén ezúttal is a hazai csapat örvendhetett.

A csíki klub sajtósának beszámolója szerint az első meccsel ellentétben ezúttal nem vacakoltak az ismerkedéssel a felek, és belevetették magukat a küzdelembe. A vendégek többször próbálkoztak, de lassan-lassan jöttek a hazai helyzetek is, hogy végül Fodor lökete a vasról kifelé vágódjon. Jött is a válasz hamarosan: Molnár Zoltán ajtó-ablak helyzetbe fölé durrantott. Élvezetes volt a meccs, hogy újfent a vendégek 78-asa kerüljön helyzetbe, ám ezúttal is kimaradt, majd jött a haza gól. A palán összeillesztéséről szerencsésen pattanó koronggal Részegh futtatta el Beczét szólóra, aki be is lőtte a helyzetét.

A második felvonás egy áthúzódó hazai előnnyel folytatódott, eredménytelenül, miként az ellenfél is megkapta erre a lehetőséget. Ebből viszont gólt kaptak. Becze volt könyörtelen. És ekkor beindult a hazai henger. Percenként lőtték a gólokat a kék-fehérek, amelyek közül egyik szebb volt, mint a másik. A Brassón pedig még a kapuscsere sem segített: Polc egy percig sem bírta kapott gól nélkül. Hat volt közte, amikor Tendler betalált Lundströmnek.

Az utolsó felvonás az előny megtartásáról szólt a hazai csapatnak, amely biztonságos hokit játszva igyekezett a saját medrében tartani a meccset. Egy gólra azonban még futotta: Becze mesterhármast ért el. A felek legközelebb hétfőn és kedden Brassóban mérik össze erejüket.

Eredmény

Csíkszeredai Sportklub – Brassói Corona 7-1 (1-0, 5-1, 1-0) –

Gólszerzők: Becze (17., 27., 56.), Papp (28.), Rokaly Sz. (29.), Valchar (30., 31.), illetve Tendler (33.).

A párharc állása: 2-0 a Sportklub javára.

Kapcsolódók

Kimaradt?