Románia-kupa: esélye sem volt az Informaticanak

A Csíkszeredai Imperial Wet teremlabdarúgó-csapata a nyolcaddöntőben csatlakozott a Románia-kupa sorozatához, ahol a címvédő Temesvári Informatica jutott ellenfélül. A Bega-parti csapat viszon kicserélődött a tél folyamán és rutintalan fiatalokkal, illetve két szerb játékossal töltötték fel keretüket. 

Ennek fényében elég egyoldalú meccs alakult ki a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában. Ugyanakkor a csíki csapatnak ez volt az idei esztendőben az első meccse, amelyen az új játékosok is, mint a portugál Deco, a szerb Rakics, az argentin Francini, vagy épp a spanyol kapus, Lopez, bemutatkozott a hazai közönségnek. 

A teljes 40 perc egysíkú meccset hozott, ahol az első félidőben 2-0-ra vezetett a hazai alakulat. A második felvonás első 10 percében pedig teljesen eldőlt a meccs sorsa, amikor az Imperial további hármat gurított az ellenfél hálójába. Ezt követően két ellentámadásból ugyanennyi gólt szereztek a vendégek, de továbbra sem volt reális esélyük. Az utolsó szó jogán pedig Cr. Matei zárta le a meccset. 

A találkozó "legizgalmasabb" pillanata a 26. percben volt amikor Bogdan Covaci kapott egyet a bokájára és 7-es nem tudta folytatni a játékot. Remélhetőleg sérülése nem súlyos. A Csíkszeredai Imperial Wet ellenfele a sorozat negyeddöntőjében a Kolozsvári Clujana - Dévai Autobergamo győztese lesz. 

Románia-kupa, nyolcaddöntő 
Csíkszeredai Imperial Wet–Temesvári Informatica 6–2 (2–0) 
Gólszerzők: Bogdan Covaci (9.), Sztefan Rakics (12.), Florin Matei (21., 30.), Cristian Matei (23., 39.), illetve Nicolae Budai (33.), Stojan Milovac (35.). 

Az Imperial Wet felállítása: Victor Lopez, Gică Dospinescu, Paltán Roland – Alvaro de Luis, Bogdan Covaci, Szőcs László, Cristian Matei, Florin Matei, Andre Deco, Sztefan Rakics, Tankó Levente, Mario Duque, Lukas Francini, Péter Bendegúz. Edző: Cosmin Gherman. 

Kapcsolódók

Kimaradt?