Horváth Benji költő és prózaíró viszonylag fiatalon, 2009-ben debütált első verseskötetével, amely A cseplini díva címet viseli, és amiért egy évvel később Látó-nívódíjjal jutalmazták debüt-kategóriában. Azóta még négy verseskötete jelent meg, a legutolsó két évvel ezelőtt, ezt követően viszont – saját elmondása szerint – úgy érezte, hogy szünetet kell tartania a versírásban, helyette pedig a próza műfajában szeretné kipróbálni magát.
CSAK SAJÁT