Üzenet a jövőnek – Időkapszulákat helyeztek el a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiban
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket csütörtökön helyeztek el a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiban. A kapszulákba került dokumentumok a kegytemplom és a kolostor jelenlegi állapotát, az elmúlt évek felújításait, a ferences közösség életét és az Erdélyi Ferences Rendtartomány helyzetét is megörökítik.
Az eseményről szóló sajtóközleményben a Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtószolgálata felidézte: július 8-án a kegytemplom jobb oldali tornyának keresztjében két időkapszulát találtak.
.jpg)
A bennük őrzött dokumentumokat július 13-án, a Gyulafehérvári Főegyházmegye levéltárosai és művészettörténésze a csíksomlyói ferences szerzetesek és a felújítást végző szakemberek jelenlétében bontották fel. Az iratokat azóta restaurálták. A csütörtökön elhelyezett, két új időkapszulába bekerült a korábban talált iratok egy-egy másolata, valamint a csíksomlyói kolostorban élő ferencesek által aláírt egy-egy levél, egy-egy Csíksomlyó Magazin, a 2026-os pünkösdi búcsú programfüzete és egy-egy pünkösdi búcsús jelvény – számoltak be.
A csíksomlyói ferences közösség tagjai által aláírt új dokumentum megörökíti a kegytemplom és a kolostor jelenlegi állapotát, az elmúlt évek felújításait, a közösség életét és az Erdélyi Ferences Rendtartomány helyzetét. A levélben arra is kitérnek, hogy augusztus 20-án ünneplik a kegytemplom felszentelésének 150. évfordulóját, amelyen Ágoston és Márk testvér első fogadalmát teszi le.
.jpg)
Az időkapszulába a kegyhely lelki életének fontosabb mozzanatait is feljegyezték: a csíksomlyói kegytemplomban vasárnaponként sokan vesznek részt a szentmiséken, az első szombati gyertyás körmeneteken pedig rendszeresen több ezren imádkoznak együtt. A pünkösdi búcsúra évente 300-400 ezer zarándok érkezik.
A dokumentum a csíksomlyói ferences közösség tagjait és szolgálataikat, valamint az Erdélyi Ferences Rendtartomány helyzetét is bemutatja. Azt is leírják, a rendtartomány létszámának csökkenése miatt a rend vezetése a struktúra átalakítására szólította fel a közösséget, így a provincia jövőbeni működésének újragondolása előtt állnak.
.jpg)
A jövő nemzedékeinek szóló üzenetként P. Eloi Leclerc gondolatait választották. Az új időkapszulákat és kereszteket Albert Leander csíksomlyói házfőnök áldotta meg, majd emelődaruk segítségével visszahelyezték a kegytemplom tornyaira.
A kegytemplom és a kolostor átfogó felújítása 2024 őszén kezdődött, miután a tetőzet és a csatornák állapota miatt sürgőssé váltak a javítások. 2025-ben a szentély és a templomhajó tetőzetét, valamint a templom homlokzatát újították fel, idén pedig a homlokzatok és a tornyok javításával folytatódott a munka. A kolostor újrafedése és homlokzatainak javítása jelenleg is zajlik.
A felújítás költségeinek jelentős részét a hívek adományai fedezték. A munkálatokat emellett a Magyar Kormány, Románia Kulturális Minisztériuma, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa is támogatta. A dokumentumban a ferencesek köszönetet mondanak mindazoknak, akik hozzájárultak a kegytemplom és a kolostor megújulásához.
CSAK SAJÁT