Ukrán dokumentumfilmekből szervez online jótékonysági vetítéseket az Astra Film

Az ukrajnai orosz invázió kontextusában három ukrán dokumentumfilmet tett elérhetővé streaming-oldalán a nagyszebeni Astra Film. A jegyek árát a háború áldozatainak megsegítésére fordítják.

A Románia legnagyobb dokumentumfilmes szemléjét is szervező Astra Film az ország teljes területén elérhetővé teszi a három alkotást, amelyek a szomszédos Ukrajnából mutatnak be egy-egy valóságszeletet. Az Ugatás a távolból (The Distant Barking of Dogs) bevételét az UNICEF-nek, a This Rain Will Never Stop és a No Obvious Signs bevételét pedig a rendezőnek, Alina Gorlovának továbbítják, aki a háború ellenére Kievben maradt, ahol humanitárius akciókban vesz részt. Az astrafilm.ro oldalon elérhető filmek 10 lejért tekinthetőek meg.

Március 11-ig elérhető a 2017-es Ugatás a távolból, Simon Lereng Wilmont filmje, amely azt vizsgálja a tíz éves kelet-ukrajnai Oleg történetén keresztül, hogy milyen hatással van a háború a gyerekekre.

Szintén március 11-ig streamelhető Alina Gorlova nemzetközi fesztiválokon sikerrel szereplő This Rain Will Never Stop című 2020-as filmje, amely az emberiség történetében vég nélkül, ciklikusan váltakozó háborúra és békére mutat rá a húsz éves Andriy Suleyman történetén keresztül, aki stabil jövőt próbál építeni, ám a szíriai polgárháborúból az ukrajnai harcokba csöppen.

Március 14-ig nézhető meg online a 2018-as No Obvious Signs, amely egy háborúból hazatérő, poszttraumás stressz szindrómával küzdő, a mindennapi életbe visszatérni próbáló nőt mutat be.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?